Száguldozó suhancok zavarják a rozsnyóiak nyugalmát

drift

Az utcákon száguldozó fiatal sofőrök zavarják a rozsnyóiak nyugalmát, éjszaka pedig a parkolókban driftelnek, ami azt jelenti, hogy nagy sebességgel, élesen veszik a kanyarokat, miközben az autó sodródik és füstölnek a gumik.

„Az utóbbi időben több ilyen incidens történt, melyekre egyrészt a járőrözés során derítettünk fényt, illetve több lakossági bejelentést kaptunk” - mondta a TASR hírügynökségnek Róbert Hanuštiak, a városi rendőrség parancsnoka. Hozzátette, hogy már tavaly nyáron voltak hasonló esetek.

A fiatal sofőrök átalakított autókkal száguldoznak, veszélyeztetve a forgalom többi résztvevőjét, a motorbőgés és a driftelés zaja pedig zavarja a lakosokat.

„Tudunk olyan esetekről, amikor éjszakai találkozókat tartanak ezek az autósok” - tette hozzá Hanuštiak. Nemrég egy 19 éves sofőrrel szemben járt el a városi rendőrség, aki a Kassai járásból jött Rozsnyóra.

A városi rendőrség kapcsolatba lépett a közlekedésrendészettel, és várja a gyors lakossági bejelentéseket is, hogy a helyszínen tudjon intézkedni. Fotókat és videófelvételeket is lehet küldeni a városi rendőrség e-mail címére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?