Súlyos gázolás történt a gútai szlovák alapiskolánál

Gúta
Gúta |

Az áldozat egy 11 éves gyermek, akit a baleset után egy pozsonyi kórházba szállítottak. Halász Béla (független) polgármester a közlekedésbiztonság növelésére tett ígéretet.

Ma reggel 8.00-kor riasztották a mentőket ahhoz a balesethez, amely a Győri utcán történt, a szlovák tannyelvű alapiskola közelében található gyalogos-átkelőhelynél. A Fiat Punto 29 éves sofőrje a gútai városközpont irányából érkezett az útszakaszhoz, ahol, valószínűleg egy parkoló gépjármű mögül, egy 11 éves fiú lépett az autója elé – közölte lapunkkal Viktóri Borloková nyitrai rendőrségi szóvivő. A gyermek megsérült – bizonyos források szerint nyílt lábtörést szenvedett – és kórházba szállították. A sofőr alkohol tesztje negatív eredményt hozott, az esetet a komáromi rendőrök vizsgálják.

Az esetről Facebook-oldalán számolt be Halász Béla polgármester, aki arra emlékeztetett, az összes gyalogos átkelőhely felújítására és biztonságossá tételére ígéretet tett, amely egyben útfelújítást is jelent. Jelenleg a tervdokumentációkat készítik, a munkálatokra pedig előreláthatólag a nyáron fog sor kerülni.

Ettől függetlenül keddtől (április 25.) a városi rendőrség fogja felügyelni a gyalogos átkelés biztonságát minden egyes tanítási napon 7:15-től 8:10-ig a Palkovich, ill. a Győri utcán a gútai iskoláknál, május végéig pedig biztonsági kamerákat telepít az önkormányzat ezekre a helyszínekre. Végül a következő hetekben a város közlekedésbiztonsági oktatást tart az iskolás gyerekeknek a városi és az állami rendőrség bevonásával – zárul a polgármester bejegyzése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?