Speciális segédeszközökre van szükségük az ikreknek

Érsekújvár |

<div>Vasárnap 14.30 órakor jótékonysági koncertet tart a ferencesek templomában a Blaho Pál utcai óvoda vezetése és szülői közössége. Szabó Eleonóra a magyar és szlovák óvoda igazgatója elmondta, Laczko Éva gyerekeit szeretnék ilyen módon támogatni, akiknek speciális segédeszközökre, rendszeres gyógytornára van szükségük.&nbsp;</div>

A műsorban fellépnek az óvodások, az érsekújvári fiatal tehetségek, és ünnepváró koncertet ad a ferences templom Pintyőke kórusa. „Most hatévesek az ikrek, Szabó Eleonórának köszönhetjük, hogy sikerült őket integrálni, velük lehetek a foglalkozásokon, és már négy éve látogatjuk az óvodát. Gyerekeink a 29. hétben születtek, a kisfiam agyvérzést kapott és gyermekbénulásban szenved. A kislányomnak is gondjai vannak a mozgással. Nagy szükségünk lenne arra, hogy járókeretet vegyünk, gyakrabban részt vegyünk a gyógykezeléseken, sajnos egy keresetből nem vehetünk meg mindent“ – tájékoztatott Laczko Éva. A speciális járókeret 1100 euróba kerülne, a fürdetéshez ülőkére lenne szükségük a kádba, gyógytornára a család havonta 30 euró szociális támogatást kap, ebből nehezen tudják fedezni az útiköltséget. Laczko Éva szeretné, ha mozgáskorlátozott gyerekei fejlesztésére minél több pénzt fordíthatna.  Azok, akik részt vesznek a vasárnapi jótékonysági koncerten, adományaikkal segíthetik a Laczkó családot. A Blaho Pál utcai óvoda közössége szeretné felhívni az érsekújváriak figyelmét a sérült gyereket nevelő családok problémáira.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?