Soósék mézédes góljai

Baka/Somorja. A húsvéti bajnoki forduló temérdek izgalmas eseménnyel, kuriózummal is szolgált. Ezek közé sorolhatjuk a somorjai Soós-testvérek, Tamás és Ede eredményességét, fontos góljait.

A Soós fivérek bodaki gyökerekkel rendelkeznek, édesapjuk évekig a somorjai csapat védelmének pillére volt. Ahogy mondani szokás, az alma ebben az esetben sem esett messze a fájától. A huszonegy esztendős Soós Tamás a téli holtidényben került Somorjáról az V. labdarúgóliga déli csoportjának listavezetőjéhez. Bakai színekben védekező középpályás létére tavasszal már .négy alkalommal iratkozott fel a góllistára. Vasárnap délelőtt a Zobor alatt jutatta vezetéshez csapatát. Hollósi szabadrúgását a 65. percben közelről a hálóba préselte. – Ez a gól épp a legjobbkor érkezett, hiszen a nyitrai fakó javában a vezetés megszerzésén munkálkodott – emlékezett vissza a mlynárcei futballpályán történtekre a játékos. Hogy minek is köszönhetem tavaszi produktivitásomat? A jó helyezkedésnek, a szerencsének – hangzott a somorjaiak saját nevelésű labdarúgójának rögtönzött gólösszefoglalója. Testvére, a még csupán tizenkilenc esztendős Ede kulcsszerepet vállalt a IV. liga délkeleti csoportjában a kiesés elkerülésén fáradozó somorjaiak győzelmében. Az izgalmas hajrában, 1:1-es mérkőzésállásnál szerzett góljával billentette a mérleg serpenyőjét az STK oldalára. – Számunkra minden párharc életbevágóan fontos. Minden hazai összecsapást meg kell nyernünk, máskülönben szertefoszlanak bennmaradási reményeink. Soványka előnyünket hét perccel a befejezés előtt a vendégek kiegyenlítették. Két perc elteltével egy kapu előtti kavarodásból húztam hasznot, szereztem meg a három pontot érő találatot – nyilatkozta lapunknak az ifjabbik Soós fiú. Beszélgetésünk közben az is kiderült, hogy Tamás és Ede azon nyomban ünnepelni indultak, stílszerűen a dunaszerdahelyi sportcsarnokban rendezett diszkón buliztak egy jót. – Jó esély van rá, hogy ősztől a IV. ligában mindketten pályára lépünk, persze egymás ellen, más-más csapat színeiben. Ehhez viszont a somorjaiaknak meg kell tartanuk helyüket a negyedik vonalban. Abban viszont biztos vagyok, hogy mi bajnokságot nyerünk, s a IV. ligába kerülünk – vázolta fel az esélyeket a derülátó Tamás. Egy biztos: Soósék aranyat érő találatai egy csapásra mézédessé varázsolták a bakaiak és a somorjaiak húsvétvasárnapi focimenüjét. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?