<p>Hét siklót gyűjtöttek be a tornaljai szociális idősek otthonának pincéjéből a természetvédők. Az állatok egy ideje az otthon kerti helyiségének pincéjében tanyáztak. Bár az embert nem támadja meg a sikló, különböző betegségeket terjeszthet.</p>
Siklók a nyugdíjasotthonban
Ida Melichová, a tornaljai szociális szolgáltatások és idősek otthonának igazgatója elmondta, az intézet munkatársai és a lakók körében kisebb riadalmat okoztak a kígyók. „Tudjuk, hogy védett állatok, ezért nem akartuk bántani őket, eltávolításukhoz szakemberek segítségét kértük” – mondta az igazgató. Hozzátette, a Murányi-fennsík Nemzeti Park természetvédőinek köszönhetően az állatokat szakszerűen befogták, és az intézettől távol, természetes élőhelyükön engedték szabadon.
Az otthonban először azt hitték, viperákkal van dolguk. A nemzeti park munkatársai azonban biztosra vették, hogy a lakók félelme alaptalan. Peter Bryndza természetvédő elmondta, Tornalja természeti adottságait tekintve elsősorban a siklók élőhelye, viperák csak nagyon ritkán fordulhatnak elő ezen a területen. A szakemberek hét kifejlett siklót fogtak be. Megerősítették, hogy az emberre nem veszélyesek, de különböző fertőzéseket terjeszthetnek. Befogásukat követően a Sajó partján engedték szabadon a siklókat. „Ezek az állatok jól úsznak, megeszik a kis halakat, a vízpart ideális búvóhely a hüllőknek, ráadásul kellő távolságra lesznek az emberektől” – mondta Peter Bryndza.
A Murányi-fennsík Nemzeti Park természetvédői arra kérik a lakosságot, ha felfedezik, hogy otthonukban valamilyen hüllő tanyázik, ne pusztítsák el, inkább kérjenek segítséget szakszerű eltávolításukhoz. Ilyen esetekben a Szlovák Állami Természetvédelem munkatársaihoz lehet fordulni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.