<p>Elismerte tegnap a rendőrség, hogy a hónap elején a Dunaszerdahelyhez tartozó Csótfa mellett Raisz Csaba és Szilárd tetemeit találták meg. A gyilkossággal Sátor Lajost gyanúsítják – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány.</p>
Sátor Lajost gyanúsítják a Raisz fivérek meggyilkolásával
Tíz ember segített Sátor Lajosnak éveken át tartó bujkálása során; a rendőrség az elmúlt napokban tartóztatta le őket. A bűnbanda tagjai a számtalan bűncselekményből befolyó összegből finanszírozták Sátor szökését, állítólag arra is készültek, hogy a Pápay-gyilkosság megrendelője, illetve a Raisz fivérek állítólagos gyilkosa visszatér Dunaszerdahelyre. Abban bíztak, hogy az ellene indított nyomozásokat vádemelés nélkül lezárják. Jelentkezett ugyanis egy tanú, aki eredetileg Sátor ellen tett vallomást, most viszont azt állította, hogy akkor tévedett. A hazugságvizsgálat viszont igazolta, hogy eredeti vallomása során mondott igazat.
Sátor legközelebbi társa, B. Károly is rendőrkézre került. Ő egy lakásban rejtőzködött, csak kivételes esetekben ment el onnan; főleg olyankor, ha valamit Sátornak kellett elintéznie. Magyarországon állítólag két személytől 360 ezer eurót követelt, s nemcsak őket, hanem családjukat is életveszélyesen megfenyegette, így ellene a magyar hatóságok is eljárást indítottak.
A rendőrség Dunaszerdahely mellett egy marihuána termesztésére berendezett raktárt is talált. A lefoglalt mennyiséget 240 ezer euróért lehetett volna értékesíteni a feketepiacon. Ez ügyben további három személyt tartóztattak le, egyiküket szintén szoros szálak fűzték Sátorhoz. A Raisz fivérek holttestét a raktár közelében találták meg, s bár a rendőrök már néhány hete tudták, hol lehetnek elásva, szándékosan nem léptek az ügyben, hogy a lehető legtöbb bizonyítékot sikerüljön összegyűjteni.
Sátort évek óta hiába keresi a rendőrség. „Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Lekapcsoltuk a legközelebbi cinkosait, tehát bízom benne, hogy mivel egyre szűkülnek a lehetőségei a bujkálás során, hamarosan őt is sikerül elfogni” – mondta Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány. A rendőrség több találkozójáról is tudott, sőt ismerte azokat az embereket is, akik többször felkeresték, az információk viszont mindig csak a találkozók után jutottak el a hatóságokig. Sátor állítólag felváltva tartózkodott Magyarországon és Szlovákiában. Spišiak szerint már a letartóztatásától sem álltak távol, több konkrét információjuk volt tartózkodási helyéről, de aztán hirtelen megszakította a kapcsolatot a cinkosaival, és ismét nyoma veszett. (dem, SITA)
További információk csütörtöki nyomtatott kiadásunkban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.