Saját ürülékükben fetrengő, alultáplált kutyákat tenyésztett az állatkínzó (18+)

allatkinzas k

Több mint hatvan beteg, kiszáradt és alultáplált kutyát találtak abban a kelenyei (Nagykürtösi járás) kennelben, melynek tulajdonosa embertelen körülmények között nevelte a jószágokat.

A helyiek nem emlékeznek pontosan, hogy a nő mikor költözött a községbe, mivel bérelte a házat, az viszont napról napra világosabbá vált számukra, hogy valami törvénytelen folyhat az épület falai között, hiszen a környékről az utóbbi időkben elviselhetetlen bűz áradt – számolt be a Joj.

Végül állatorvosok látogatták meg az asszonyt, és elképesztő felfedezést tettek: 51 felnőtt és 11 kölyökkutyára bukkantak, közülük csak 16-nak volt mikrochipje és oltási igazolványa.

Ami ennél is borzasztóbb, hogy az állatokat szűkös helyen tartották, saját ürülékükben kellett mozogniuk, és enni sem adtak nekik, melynek következtében kiszáradtak és lesoványodtak. Megállapították továbbá, hogy a jószágok többsége beltenyésztésből származott.

Műanyag zacskókban 15 elpusztult kutya maradványait találták meg, néhányuk holtteste már bomlásnak indult.

A kutyákat elszállították a helyszínről, és karanténba helyezték őket, felépülésükre hosszú időre lesz szükségük. A nő ellen eljárást indítottak: amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?