Rimaszécsen feszült a hangulat

Rimaszécs |

<p>A helyhatósági választások miatt napok óta feszült a hangulat a községben. Két szavazókörben több mint 1300 szavazásra jogosult polgár adhatja le szavazatát.</p>

A lakosság körében nagy az érdeklődés. Folyamatosan járulnak az urnákhoz. Információink szerint a rendőrség már a reggeli órákban a helyszínen volt. A járási választási bizottság megerősítette, hogy kaptak bejelentést a községből, egyelőre azonban nem adnak bővebb tájékoztatást az ügyben.  A szavazóköröket a kultúrház épületében alakították ki, az előtérben mintegy 20 megfigyelő várakozik. A szavazóhelyiségben egyszerre 3 megfigyelő tartózkodhat, óránként váltják egymást. Az állami rendőrség mellett faluőrök is felügyelnek a közrendre. Utóbbiak a szavazóhelyiségek kinyitásától 18 óráig kétfős csoportokban járőröznek, 18 órától pedig négyen teljesítenek szolgálatot.  A helyiek csoportokba verődve várakoznak a kultúrház lépcsőin, az udvaron, az épület előtt és annak közvetlen közelében. Mintegy 50 ember lehet az épület előtt. Információink szerint már voksoltak. Az Új Szónak többen úgy nyilatkoztak, csak az eredményhirdetést követően hagyják el a helyszínt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?