Rejtélyes robbantások nyugtalanítják a pöstyénieket

Pöstyén |

<div>Vasárnap és hétfőn három robbanás rázta meg Pöstyén városát. A rendőrség keresi az elkövetőket.</div><div>&nbsp;</div>

Vasárnap hajnalban valaki egy étterembe dobott valamilyen robbanószert. A robbanást követő tüzet még annak szétterjedése előtt sikerült megfékeznie a tűzoltóknak. A kárt előzetesen 5000 euróra becsülik. Ma éjjel röviddel 2 óra után a J. E. Scherer utcában robbant fel valami egy nyolcadik emeleti lakásban, aminek következtében három emeleten is kár keletkezett, melynek értékét előzetesen szintén 5000 euróra becsülik. Éjszaka egy autó ablakát is betörték, majd robbanószert dobtak a kocsi ülésére.  Az első két ügyben a rendőrség általános veszélyeztetés, a harmadik esetben károkozás ügyében indított eljárást. A robbanásokban senki sem sérült meg.  A robbanások körülményeit szakértők vizsgálják. Az előzetes információk szerint pirotechnikai eszközökről, tüzijátékról vagy petárdákról lehet szó. A rendőrség várja a szemtanúk jelentkezését a 158-as telefonszámon. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?