Pozsony megye 11,8 millió eurót költ az utakra

Pozsony |

<p>Pozsony megye idén 4 millió eurót különített el útfelújításra, további 7,8 milliót az utak karbantartására.&nbsp;</p>

 

A pénz nagy részét a Vénasszony-hágón (Pezinská baba) átvezető út helyreállításának költségei emésztik fel. A 2,5 millió eurós beruházás megkezdését tavaszra tervezik. A hágót 2011-ben nyilvánították balesetveszélyessé. Azóta az út három szakaszán csak egy sávban haladhatnak az autók. A 7 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak rá az útra. Pavol Frešo megyelenök elmondta, a hágó felújítása nagy kihívást jelent. „Az úttest több szakasza is kritikus állapotban van, repedések keletkeztek rajta. A csuszamlások megakadályozása érdekében korlátoztuk a forgalmat a veszélyeztetett útszakaszokon” – mondta Frešo. Tőkésen (Zálesie) a Kis-Duna-híd helyreállítását, Dunaújfalun pedig körforgalom építését tervezik. Idén elvégzik a 2011-ben elhalasztott munkákat is. Akkor az árvíz okozta károk és a pénzhiány gátolta az utak felújítását. Dénesd (Dunajská Lužná), Pozsonyzávod (Závod), Nagyborsa (Hrubá Borša) és Modor (Modra) közútjait újíttatja fel a megye. Tavaly több pénz jutott az utak karbantartására, összesen 14,8 millió euró. Ebből 8,5 millót költöttek az útkarbantartásra, a maradék 6,3 millióból a felújításokat finanszírozták. A legtöbbe a Csukárdon (Vinosady) áthaladó másodosztályú út felújítása került. Az esővíz alámosta, a teherfolgalom tönkretette az utat.Bartalos Éva 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?