Pénzhiánnyal küzd a Magyar Közösségi Ház

Nagykapos |

<p>Az általános pénztelenség miatt fennállásának legnehezebb időszakát éli az Ung-vidék központjában lévő Magyar Közösségi Ház.</p>

Gabri Rudolf, az intézmény vezetője lapunknak elmondta, jelenleg a legnagyobb problémát az okozza számukra, hogy a 2010 második félévében tervezett rendezvényeikhez – egy kivételével – sem szlovákiai, sem magyarországi pályázati forrásokból nem kaptak támogatást. Az így kialakult körülmények között valószínűleg szeptember 17-én és 18-án a hagyományos Mécs László Emléknapokat meg tudják tartani, és ugyanabban a hónapban egy szakmai konferenciának is otthont adnak, ám ha a helyzet nem változik meg, további rendezvények szervezésére idén már nem lesz módjuk. A Nagykaposi Magyar Közösségi Ház működési költségeit most a budapesti Puskás Tivadar Közalapítvány és a Nagykapos és Vidéke Társulás Határok nélkül a megújuló energiákkal című közös pályázatából fedezik, és némi bevételre a különböző helyiségek bérleti díjából is szert tesznek. A 196 504 eurós (5,92 millió korona) projekt költségeinek 85 százalékát az Európai Uniótól nyert hozzájárulás teszi ki, a kiadások 10 százalékának kifizetését az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium, illetve annak magyarországi megfelelője vállalta, a két társulásnak így csupán az 5 százaléknyi ún. önrészt kellett előteremtenie. Gabri Rudolf ugyanakkor elmondta, az elnyert támogatások kifizetése sem egy összegben történik: pénzügyi átutalásra csak azután kerülhet sor, ha a rendezvények, illetve a projekt megvalósításával összefüggő összes fölmerülő kiadással az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumnak elszámolnak a pályázók. Az utófinanszírozás így komoly nehézségeket okoz számukra, az elmúlt időszakban már a pénzügyi tartalékaikat élték föl, illetve annak lehetőségét is mérlegelniük kellett, hogy az elkövetkezőkben a kiadásaik fedezésére banki hitelt vegyenek fel.

Nagykaposon a nyár folyamán egyébként közbeszerzési eljárás során már kiválasztották azt a céget, mely a megújuló energiák hasznosításának lehetőségeit méri fel a régióban, illetve azt is feltérképezi, hogy a jövőben mely alternatív energiaforrások felhasználása lenne a legeffektívebb a térségben. A mintegy 500 résztvevő (magánszemély, vállalat, önkormányzat vagy egyéb szervezet) bevonásával végzett adatgyűjtés és elemzés után a szakemberek különböző tanulmányokat is készítenek, melyek a megújuló energiaforrások felhasználásának konkrét lehetőségeit mutatják be egy családi ház, egy közintézmény és egy lakótelepi lakás esetében. A pályázaton nyertes szervezetek közreműködésével kiválasztott cégek Szlovákiában a Bodrogközben és az Ung-vidéken végeznek majd vizsgálatokat, Magyarországon pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megye lesz a kutatási terület. A projekt megvalósítására tizenkét hónap áll rendelkezésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?