Parkolóházak építését tervezik Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>Petícióban tiltakoztak tavaly az érsekújváriak a füves területeken és járdán parkolók miatt.</p>

Parkolóházak, többszintes garázsok építése jelentene megoldást a járási székhelyen a parkolási gondokra. Monika Kuteničová, a közterület-fenntartó vállalat vezetője tájékoztatta a képviselőket a legutóbbi önkormányzati ülésen a Onepark Slovakia Kft. vezetésével folytatott tárgyalások eredményéről.

„Kilenc országban csaknem 45 ezer parkolója van annak a cégnek, amely vállalná az érsekújvári parkolási koncepció kidolgozását. Többszintes garázsok építését javasolják, amivel háromszáz parkolóhely létesülne” – mondta Kuteničová. Érsekújvár átfogó parkolási koncepcióját már kidolgozta a zsolnai egyetem, ezt a tanulmányt vennék alapul. A társaság 1,6 millió eurót fektetne az építkezésbe, húsz éven át üzemeltetné a parkolóházakat. A cég vezetése felajánlotta az érsekújváriaknak, hogy a város valamennyi parkolóját üzemeltetné, azokat is, amelyeket jelenleg a városi Novovital cég kezel. Érsekújvár vezetése azonban nem egyezett bele abba, hogy a Novovital dolgozóit átvegye, és nem ruházná rá a városi cég feladatait sem. Várhatóan február végére készülnek el a parkolóházakkal kapcsolatos tervek. A Onepark Slovakia Kft. munkatársai finn és svéd tapasztalataikat felhasználva ingyen dolgozzák ki azt a tanulmányt, mely alapján Érsekújvár vezetése eldöntheti, hol épülnének parkolóházak a városban. A lakosok arra panaszkodnak, hogy a gépkocsi-tulajdonosok bárhol leparkolnak, legyen az kereszteződés, gyalogátkelő, járda vagy füves terület. Mintegy hetvenen írták alá azt a petíciót, melyben kérték a város vezetését, hogy új parkolási koncepció kidolgozásával oldja meg a lakótelepeken uralkodó helyzetet. Klein Ottokár polgármester már a megválasztása előtti sajtótájékoztatón bemutatta az újságíróknak az egyik ilyen tervet. Bevezetnék a rezidenskártyát, és újabb parkolókat nyitnának a kihasználatlan területeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?