Párkányi anziksz – kiállítás régi képeslapokból

Párkány |

<p>Háromszáz párkányi anziksz- kártyát és korabeli fotót bemutató kiállítás nyílt a Párkányi Városi Múzeumban.</p>

„A képes levelezőlapok fontos kordokumentumok” – mondta a kiállítást megnyitó Cucor Roland pedagógus, helytörténész, aki maga is lelkes anzikszgyűjtő. Az anziksz német eredetű, régies kifejezés. A ritka helytörténeti kiállítás megnyitóján közel nyolcvanan vettek részt. „A kiállításnak rendkívüli sikere van, ezért úgy döntöttünk, hogy legalább egy részéből állandó kiállítást nyitunk. Felmerült az az ötlet is, hogy a digitalizált képeslapokból helytörténeti könyvet szerkesztünk” – mondta Juhász Gyula, a múzeum vezetője.

Az 1876 és 1945 közötti időszakot felölelő kiállításon több ritkaság látható. A legrégebbi 1876. február 21-én készült. A pusztító dunai árvizet megörökítő felvételt az esztergomi Várhegyről Beszédes Sándor készítette. Eszmei értékét növeli, hogy ez az első Párkányról készített fénykép. Cucor Roland tartalmas megnyitóbeszédéből kiderült, hogy az első párkányi képeslapok budapesti és esztergomi nyomdákban készültek. A párkányiak közül elsőként Reisz Dezső és Miklósi Gyula kapcsolódott be a levelezőlapok kiadásba. Később Gondos Vilmos helyi nyomdász műhelyében is készültek párkányi képes levelezőlapok. Az első párkányi képeslapokon a város jellegzetes épületei – egyebek mellett a Szent Imre-templom és a Hungária Szálló – láthatók. „Amikor megcímezték őket, íróikban nyilván fel sem merült a gondolat, hogy ezek a levelezőlapok egyszer visszakerülnek feladási helyükre, és fontos kordokumentumok lesznek” – jegyezte meg Cucor Roland.

A kiállított képes levelezőlapokon gyakran feltűnik a Mária Valéria híd is. Az időrendi sorrendbe rakott felvételeken az utolsó, 1945-ből származó képeslapon az 1944. december 26-án felrobbantott híd romjai láthatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?