Párkányban három, Zselízen két osztályt nyitnak

Nyári napközis tábor – Csapatépítés Zselízen.  / forrás: Zselízi Magyar Tannyelvű Alapiskola
Párkány/Zselíz |

Szeptemberig mindkét helyen számolnak azzal, hogy kicsit nagyobb lesz a létszám. Párkányban évek óta stabil a jelentkezők száma, Zselízen változó, az erősebb évet általában egy gyöngébb követi.

Az alapiskolai beiratkozások végén a Duna menti és a Garam menti kisvárosban sem rossz a helyzet, a párkányi Ady Endre Alapiskolában szeptembertől három első osztályt nyitnak, a zselízi magyar tannyelvű alapiskolában pedig két első osztállyal kezdik majd a következő tanévet. Az elsősök számának alakulását hosszabb távon a településszerkezet, az elvándorlás, a demográfiai helyzet is megszabja, de egyéb szociológiai tényezők is befolyásolják.

Most 73 gyermeket irattak be iskolánkba, közülük 13-an kértek halasztást. Ugyanakkor várható, hogy szeptemberig lesz még pluszban egy-két tanulónk és az ötödik évfolyamba is várunk gyerekeket, de az biztos, hogy ősszel 3 első osztályt nyitunk“ – mondta el lapunknak Bacsó Péter, az Ady Endre Alapiskola igazgatója. Bacsó hozzáfűzte, a létszám évek óta eléggé stabil, évek óta három osztályt tudnak nyitni és a közeljövőben is 70-80 elsősre számítanak. Viszont, ha lassan is, de növekszik azoknak a diákoknak a száma, akiket hozzájuk jelentettek be, de külföldön tanulnak, mert a családjukkal ott élnek. Jelenleg összesen 40 ilyen diák van az iskolában. Bacsó szerint hosszú távon nem beszélhetünk kedvező folyamatokról, ugyanis Párkány és környéke elöregedett és egészségügyileg is hátrányos helyzetű, az országos kimutatások szerint is. Sok az apró falu, kevés a fiatal, produktív családok aránya, sokan dolgoznak külföldön.

Mindez lényegében elmondható Zselízről és környékéről is. Máté Anikó igazgatónő az Új Szót arról tájékoztatta, hogy szeptembertől a zselízi magyar tannyelvű oktatási intézményben két elsős osztályt nyitnak és számítanak arra, hogy a beíratott tanulók száma még nőni fog. A 2021/22 –es tanévre 22 tanuló iratkozott be, közülük egy Magyarországon fog tanulni.

Hazaköltözők és vegyes nemzetiségű családok

Ezidáig minden évben más létszámmal kezdtünk a beiratkozáshoz képest. Általában pozitív irányban volt elmozdulás. Jelenleg is arra számítunk. Tapasztaltuk, hogy az erősebb évet egy gyöngébb követi. A tavalyi évben 42 gyermeket írattak be az iskolánkba, tavalyelőtt viszont csak 1 osztályt tudtunk nyitni. Ideális lenne, ha minden évfolyam két osztállyal működne. Erre is törekszünk. Mindig nagy örömünkre szolgál, ha régi tanítványunk hozzánk íratja be csemetéjét. Elismerésként éljük meg azt is, ha a vegyes család a mi iskolánk mellett dönt. Külföldön az összlétszám öt százaléka tanul. Tíz évvel ezelőtt több család választotta külföldön a megélhetést. Ez azzal járt, hogy akár év közben is a tanulóinkat átiskolázták. Eleinte az Egyesült Királyságba költöztek a családok, manapság többségében a Magyarországon élők választják törzsiskolaként intézményünket. Újdonság hogy az idei tanévben öt olyan tanuló iratkozott be iskolánkba, akiknek szülei külföldről hazaköltöztek“ – részletezte a zselízi helyzetet Máté Anikó. Az igazgatónő hozzáfűzte, jó kapcsolatot ápolnak a környék óvodáival és függetlenül a tanulók létszámától minőségi oktatásra törekednek, mert az lehet az iskola igazi vonzereje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?