NYITRABÁNYAI ROBBANÁS: legalább hatan életüket vesztették, de valószínűleg a többiek is (frissítve: 00:11-kor)

Nyitrabánya (Handlová) |

<p>Legalább hat halálos áldozatot követelt a nyugat-szlovákiai Nyitrabánya (Handlová) bányájában hétfő délelőtt fél tíz körül bekövetkezett robbanás - tájékoztatott hétfőn késő este Nyitrabányán Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter. Hasonló értelemben nyilatkozott a privigyei bányavállalat igazgatója, Peter Čičmanec is.</p>

A gazdasági tárca vezetője elmondta, a tragédiát a húsz érintett munkás közül valószínűleg egy sem élhette túl. Haláluk közvetlenül a robbanáskor következhetett be, de tizennégy személyről hétfő késő este még nem rendelkeztek biztos információval. Čičmanec azt közölte, hogy öt személy holttestét találták meg. A helyszínen továbbra is folyik a kutatás.

A bányászok 330 méteres mélységben olyan részben végeztek tűzoltást, ahol már június 17-e nem folyik szénfejtés. Körülbelül délelőtt fél tízkor megszakadt velük a telefonos kapcsolat, és a levegő összetételét vizsgáló berendezések sem küldtek további információkat- a feltételezések szerint ekkor következhetett be a robbanás, amelyet fültanúk is érzékeltek. Sőt, többen látták, ahogy a robbanás helyszínétől több száz méterre lévő szellőzőnyíláson füst dől ki a szabadba.
A baleset - az áldozatokon és a bizonytalan sorsú eltűnteken kívül - további kilenc bányászt is érintett: ők megsérültek, de ellátásuk után elhagyhatták a bajmóci (Bojnice) kórházat. (tasr, sita)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?