Nem tudni, mikor léphetnek szolgálatba a városőrök Füleken

Fülek |

<p>Európai uniós forrásokból roma városőrséget szervezne a nógrádi város. A pályázatot tavaly májusban nyújtották be, az illetékes hivatal több mint egy év elteltével sem értékelte ki a projekteket. Közben módosították a pályázat feltételeit, a pályázóknak át kellett dolgozniuk az eredeti terveket.</p>

Füleken tíz évvel ezelőtt az Inform Polgári Társulás az önkormányzat támogatásával önkéntes alapú roma rendvédelmi járőrszolgálatot hozott létre. Az önkéntes csapat hat tagot számlált és volt nem roma tagja is. Eleinte elsősorban a szociális juttatások kifizetése idején járőröztek. Később a város különböző rendezvényeinek lebonyolításában is részt vettek, a városi rendőrök munkáját segítették.

„Tavaly májusban jelentkeztünk az Európai Szociális Alap pályázati felhívására, amely roma városőrség kialakítását teszi lehetővé. A projekt kidolgozásakor kétéves időtartamra tíz városőr foglalkoztatásával számoltunk. Az állami és a városi rendőrséggel együttműködve felügyelnek a rendre, és rendszeresen járőröznek Fülek legproblémásabb negyedeiben” – magyarázza Estefán László, a pályázat egyik projektmenedzsere. A pályázat fedezi a városőrök felszerelését, szakmai képzését és a bérüket. A májusi leadási határidőt követő száz napon belül ki kellett volna értékelni a pályázatokat, erre azonban eddig nem került sor. Korábban úgy tervezték, 2013 őszén munkába állnak a városőrök, most bizonytalan a kezdés időpontja. Közben a pályázat 2015 szeptemberében lezárul. Időközben az illetékes hivatal módosította a pályázati feltételeket, két év helyett már csak 13 hónapra vehetik fel a városőröket. Létszámukat tízről nyolcra csökkentették. A projekt teljes értéke – a módosításokat követően – közel 152 ezer euró, az önrész több mint 7 ezer eurót tesz ki. Popovics Judit, a pályázat projektmenedzsere már elkezdte a közbeszerzési pályázatok lebonyolítását és az álláspályázatokat is lefolytatták. Hozzáteszi azonban, rendkívül hosszadalmas és bonyolult az ügyintézés. Estefán László elmondta, elégedettek voltak az önkéntes alapon működő városőrség munkájával. „A nyertes pályázattal nemcsak új munkahelyek létesülnének, hanem a közbiztonság is javulna. Egy újabb pályázaton keresztül tovább működtetnék a városőrséget” – zárta Estefán László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?