<p>Rögzítették a bősi erőműnél pénteken délután balesetet szenvedett teherszállító hajót, ezért nem fenyegeti az elsüllyedés veszélye. A körülbelül 600 tonnányi acélrakományt folyamatosan, daruk segítségével szedik le, hogy a hajó ismét a helyére billenhessen. Ezzel a munkával néhány órán belül, tehát várhatóan még szombaton végeznek.</p>
Nem süllyedhet el a Bősnél balesetet szenvedett hajó
Bős (Gabčíkovo) |
Az áru kirakodása után a szakember szerint helyreállhat a hajóforgalom, a szállítmányt pedig elindíthatják magyarországi célállomására.
Minderről Roman Straka, a vízgazdálkodási építővállalat igazgatója tájékoztatta a sajtó szombaton.
A mentési munkálatokban körülbelül ötvenen vesznek részt. Minden jel szerint az okozta a balesetet, hogy a német zászló alatt, magyar legénységgel közlekedő hajó rakományát nem rögzítették kellőképpen.
A baleset a bősi erőmű közelében történt, de e létesítményben nem esett kár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.