Nem egységes a kérvények elbírása

Komárom |

<p>A vagyonjogi kérvények testületi megtárgyalása során ismét bebizonyosodott, hogy érvényes vagyongazdálkodási alapelvek hiányában ad hoc módon zajlik a városi telkek eladása, bérbeadása és nem egyforma mérce érvényes valamennyi kérvényezőre.</p>

A képviselőknek legutóbbi ülésükön arról kellett volna dönteniük, eladják-e, és ha igen, mennyiért azt a mintegy 1200 négyzetméternyi területet a Riszdorfer fivéreknek, amely az általuk létesített és működtetett Olymp sport- és szórakoztató központ udvarának egy részét képezi. A jelzett területet már most is ők használják, ők tartják rendben, kaszálják, rendbe tették a telket övező kerítést is, bérleti díjat viszont nem fizettek érte a városnak. Riszdorfer Mihály és Richárd a hivatalosan becsült árat, 12 800 eurót kínált a területért. Az anyag megvitatása során hosszas vita alakult ki, mivel hasonló esetben egy másik vállalkozástól, a NOE Kft.-től a város bírósági úton akarja behajtani az elmaradt bérleti díjat. Andruskó Imre (Híd) erre mutatott rá a testületi ülésen, emlékeztetve arra, hogy a testület idén márciusban már elfogadta ugyan a vagyongazdálkodási alapelveket, de Stubendek László (független) polgármester megvétózta a határozatot. Abban a határozatban Hortai Éva (Híd) javaslatára olyan módosítás is szerepelt volna, hogy a város visszamenőleg nem kéri a bérleti díjat azoktól, akik fél éven belül rendezik az általuk használt telkeket; azaz amnesztiában részesültek volna. A hatályos törvények alapján ugyanakkor a város két évre visszamenőleg kérheti az elmaradt bérleti díjat, ami Komáromban, egy, még 2009-ben elfogadott általános érvényű rendelet szerint évente a telek ponttérképes árának 15 százaléka. Az ülésen elhangzott: ennek alapján a Riszdorfer fivéreknek 3840 euró elmaradt bérleti díjat is ki kellene fizetniük. Bohumír Kóňa, a városi hivatal pénzügyi osztályvezetője megjegyezte: már folynak a tárgyalások az érintettekkel az elmaradt bérleti díj megtérítéséről. Azzal Keszegh Béla (Komáromi Függetlenek Csoportja) alpolgármester is egyetértett, hogy minden adóst egyforma elbírásban kellene részesíteni, a NOE Kft.-vel szembeni pereskedést viszont még az előző városvezetés indította el. Ám abban az esetben is a probléma megoldására törekednek.

Csintalan Miklós főellenőr úgy vélte, ha rendszerszerű megoldást akar a város, akkor először mindenképpen le kell fektetni a vagyongazdálkodásra vonatkozó alapelveket, és aktualizálni kell a telkek ponttérképes árát is. Másrészt meg kellene határozni a város stratégiáját a vagyoneladások kapcsán, részleteses fel kell térképezni, melyek azok a telkek, ingatlanok, amelyekre mindenképpen szüksége van a városnak a törvényi feladatok ellátásához, és melyeket lehet felkínálni eladásra.

Mivel a testületi ülésen – amely az egy héttel korábbi ülés folytatása volt – a 25 tagú testületből a nyári szabadságolások miatt csupán 15 képviselő volt jelen, a kérvény pozitív elbírálásához pedig háromötödös többségre, azaz éppen 15 igenre lett volna szükség, szavazás előtt a beterjesztő levette a programpontot az ülésről. Ha ugyanis nem ment volna át a javaslat, legközelebb csak fél év múlva tárgyalhatott volna róla a testület. Így viszont a legközelebbi ülésen ismét a képviselők elé kerülhet a beadvány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?