Mit kell tudni a közterület monitorozásáról?

<p>Egy európai témákkal foglalkozó portálon olvastam nemrég, hogy döntést hozott az Európai Unió Bírósága a František Ryneš kontra Úřad pro ochranu osobních údajů ügyben. A személyes adatoknak egyre nagyobb értéke van, és ez a téma mindannyiunkat érint, ezért szeretnék közelebbről is megismerkedni az esettel. El tudná magyarázni a témában nem jártas laikusnak, mi a lényege ennek a bírósági döntésnek, és a hazai körülményekre vonatkozóan mit érdemes tudni a közterületre kiterjedő, magánszemély általi kamerával való monitorozásról?</p>

Az Európai Unió Bírósága 2014 decemberében hozott ítéletet a C-212/13-as számú „František Ryneš kontra Úřad pro ochranu osobních údajů” ügyben, melyet a cseh Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság (Nejvyšší správní soud) terjesztett elé előzetes döntéshozatalra. Az Európai Unióban alkalmazott előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi a tagállami bíróságoknak, hogy az előttük folyamatban levő jogvita keretében az uniós jog értelmezésére vonatkozó kérdést terjesszenek a Bíróság elé. A konkrét jogvitát a tagállami bíróság dönti el – figyelemmel az Európai Unió Bíróságának határozatára. Ez utóbbi a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti majd. A tényállás röviden összefoglalva: F. Ryneš cseh újságírót és családját – feltehetően újságírói feltáró tevékenységét megtorlandó – ismeretlen tettesek zaklatták, családi háza ablakait csúzlival többször betörték. Ezután döntött úgy Ryneš, hogy térfigyelő kamerát szerel fel a házára. A kamera azonban a ház bejáratán túl, az utcára és a szemközti ház bejáratára is rálátott, és monitorozta ezt a területet. Sikerült is általa rögzíteni a támadásról olyan felvételeket, melyeket aztán a rendőrség fel tudott használni a tettesek azonosítására. Az egyik gyanúsított azonban felrótta, hogy a térfigyelő kamerával rögzített adatok kezelése jogszerűtlen volt, hiszen közterületen az ő beleegyezése nélkül készítette róla az újságíró a felvételeket. Az Adatvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az ügyben és megállapította, hogy Ryneš nem egészen a hatályos cseh adatvédelmi szabályokkal összhangban járt el, ezért megbírságolta őt. Az EU Bírósága ítéletében leszögezi, hogy az emberről kamerával felvett kép személyes adatnak minősül, mivel lehetővé teszi az érintett személy azonosítását. Megállapítja, hogy az olyan videokamerás megfigyelés, amely közterületre is kiterjed – tehát az adatkezelő (Ryneš) magánszféráján kívülre irányul –, nem tekinthető kizárólag személyes, illetve otthoni tevékenységnek. Ezért rá a személyes adatok védelméről szóló 95/46-os számú irányelvet (és a vonatkozó nemzeti adatvédelmi jogszabályokat) kell alkalmazni. Az irányelv ugyanakkor megengedi, hogy a tagállamok korlátozzák a benne foglalt adatvédelmi kötelezettségek és jogok mértékét, ha ez bűncselekmények megelőzése, felderítése, illetve mások jogainak és szabadságának védelme érdekében szükséges. (folytatjuk) Veszelei Viktória jogász(A cikk tájékoztató jellegű, nem minősül jogi tanácsadásnak.) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?