Michaella a ciprusi bénulása után sem adta fel – az elfogadásért küzd sorstársaival

Barátságos és rendkívül jó hangulat uralkodott szerdán kora este a főtéri Poetry Caféban, ahol az érsekújvári önkéntesek egyesületének tagjai a város támogatásával újabb ismeretterjesztő, vetítéssel egybekötött találkozót szerveztek. 

Az estre meghívott fiatalok családtagjaik és személyi asszisztenseik kíséretében érkeztek, hogy nyíltan és őszintén válaszoljanak a közönség kérdéseire. A hallgatóság soraiban intézményvezetők, speciális pedagógusok és érdeklődők is helyet foglaltak.

Édesanya és szakember

A Szlovák Spina Bifida és/vagy Hydrocephalus Társaság alapítója, Terézia Drdulová speciális pedagógus, a nagyszombati korai diagnosztikai központ vezetője, egyben Dominik Drdula édesanyja. A szervezetet több mint húsz éve hozta létre, hogy segítséget nyújtson azoknak a szülőknek és családoknak, akik hasonló kihívásokkal néznek szembe.

Dominik 1997-ben született nyitott gerinccel. A spina bifida veleszületett velőcsőzáródási rendellenesség, amely során a csigolyák nem záródnak megfelelően a gerincvelő körül. A kezelés a rendellenesség súlyosságától függően műtéteket és folyamatos rehabilitációt igényel.

Teréziának sikerült olyan közösséget létrehoznia, amely ma már önkéntesek bevonásával, szülői jelenlét nélküli, az önállósodásra fókuszáló táborokat is szervez. A társaság fennállásának huszadik évfordulójára dokumentumfilm készült, amelyet az érsekújvári közönség is megtekinthetett.

A Lehetséges keresése című filmben különböző korú és érdeklődésű fiatalok, valamint önkéntesek szólalnak meg. 

A nézők bepillantást nyerhetnek közös programjaikba, tutajozásukba, és megismerhetik egyik versenytáncosuk történetét is. A dokumentumfilm olyan embereket mutat be, akik nap mint nap igyekeznek lebontani a társadalmi előítéletekből, közönyből és sajnálatból épített falakat. Nem kérnek mást, mint hogy méltó, teljes életet élhessenek és nagyot álmodhassanak.

A vetítést követően a résztvevők néhány percet kaptak arra, hogy átgondolják a látottakat, majd online felületen tehették fel kérdéseiket a film szereplőinek és a meghívott vendégeknek. Andrea Housková, az érsekújvári önkéntesek képviseletében saját készítésű finomságokkal kedveskedett a közönségnek.

Miben különböznek?

A születésük óta ezzel a diagnózissal élő fiatalok elmondták: ugyanazokra a dolgokra vágynak, mint kortársaik. Szeretnének továbbtanulni, önkénteskedni, egyszer önálló életet kezdeni, és teljes értékű, szeretetteljes párkapcsolatban élni.

Sokan közülük jogosítványra vágynak, hogy megfelelően átalakított autóval közlekedhessenek, és ezzel is tehermentesítsék családtagjaikat.

A beszélgetést Roberta Drugová speciális pedagógus és egyetemi oktató vezette, aki a pályaválasztás és a munkahelykeresés nehézségeiről is kérdezte a fiatalokat. 

Mint elhangzott, nem minden munkáltató fogadja nyitottan a jelentkezésüket, ezért sokan úgy érzik, hogy az inklúzióról és a társadalmi elfogadásról gyakran többet beszélünk, mint amennyit a mindennapokban megvalósítunk. Szó volt arról, hogy a pályakezdőket, valamint az ötven évnél idősebbeket, a régóta állást keresőket támogatják a munkapicon, ezzel szemben velük gyakran előfordul, hogy még választ sem kapnak álláskeresőként a kérelmükre. A közönség ugyanakkor egy rendkívül elszánt, derűs és energikus közösséget ismerhetett meg a felszólalókban. 

Olyan embereket, akik éppen az eléjük gördülő akadályokon keresztül találták meg az utat önmaguk és mások felé.
 

Michaella alkotásai

A nagykéri Kevély Michaella, aki 19 éves koráig segítség nélkül élte mindennapjait, utazott, tanult és szórakozott, szintén megosztotta történetét a jelenlévőkkel.

Felmerült a költői kérdés: miben hasonlít egymásra az, aki születésétől fogva fogyatékossággal él, és az, aki később kényszerül mások segítségére, illetve a kerekesszék használatára? A választ Dominik Drdula fogalmazta meg a legegyszerűbben: – Az a közös bennünk, hogy mindannyian emberek vagyunk.

Michaella 2015-ben, 19 évesen Ciprusra utazott, ahol alkalmi munkát vállalt egy ajándékboltban. Azt tervezte, hogy pénzt gyűjt álmai utazására, New Yorkba.

Három héttel később azonban élete gyökeresen megváltozott. Máig tisztázatlan okok miatt nyaktól lefelé lebénult, lélegeztetőgépre szorult, és hosszú időre fekvőbeteggé vált. Diagnózisa a C1–C2 csigolyák szintjén kialakult gerincvelő-iszkémia volt.

A gerincvelőt ellátó erek elzáródása vagy a véráramlás kritikus csökkenése miatt kialakuló állapot a keringési zavar mértékétől függően gyengeséget, végtagbénulást, érzéskiesést és vegetatív idegrendszeri problémákat okozhat.

„A kezdetektől fogva küzdöttem, és tudtam, hogy nem így kell véget érnie az életemnek. Jelenleg már tanulok járni, felállni és önállóvá válni. Ki gondolta volna, hogy egy olyan automatikus dolog, mint a felállás, egyszer ennyire nehéz, sőt lehetetlen lesz számomra? De nem adom fel. Annak ellenére, hogy még mindig sok segítségre van szükségem, tovább küzdök. Ezzel azt szeretném üzenni mindenkinek, hogy ne adják fel a harcot, tegyenek meg mindent, ami tőlük telik, és ha rossz napok is jönnek, tartsanak ki, mert erőfeszítéseik egyszer meghozzák a gyümölcsüket”

 – írta Michaella a honlapján.

A weboldalán kiválasztott képzőművészeti alkotás megvásárlásával bárki támogathatja Michaella gyógyulását. Az absztrakt művészettel a koronavírus-járvány idején kezdett foglalkozni, és az akrilfestészet, valamint a holland öntési technika segítségével valósította meg elképzeléseit. Színes alkotásai közül néhányat az érsekújvári közönség már egy korábbi kiállításon is megcsodálhatott, ezúttal pedig ismét több különleges művét hozta el a találkozóra.

Michaella elmondta, hogy másfél éve párkapcsolatban él, és partnerével a jövőben a fővárosba szeretnének költözni. Sajnos nem könnyű olyan tágasabb, akadálymentes bérlakást találniuk, ahová még a házi kedvencet is befogadnák. A beszélgetés során többször elhangzott, hogy párkereséskor nem az az elsődleges szempont, hogy valaki gondozza, kiszolgálja őket, egyenrangú félként szeretnének élni a társas kapcsolatban és gazdagítani a másik felet. 

A találkozó valamennyi résztvevője egyetértett abban, hogy a jobb társadalmi elfogadás és a remélt inklúzió érdekében mindenki megteheti az első lépéseket saját környezetében. Együttérzés és szánalom helyett ismerkedjünk meg velük, hallgassuk meg történeteiket, és lehetőségeinkhez mérten támogassuk őket.