Megszűnt a gyermekorvosi ügyelet

Megszűnt a gyermekorvosi ügyelet
Nyitra |

<p>A megyében statisztikai szempontból elég az orvosi ügyelet, de az orvosok fáradtak, este már nem dolgoznának.</p>

Statisztikai szempontból sok az éjszakai orvosi ügyelet a megyében, a páciensek mégis keveslik. Fogorvosi ügyelet sehol nincs, gyermekorvosi Nyitrán, Érsekújvárban, Léván, Párkányban, Ipolyságon és Zselízen van. Nagytapolcsányban 22 óráig működik, Aranyosmaróton hét közben 19, hétvégén 13 óráig, Vágsellyén pedig október 1-jétől rövidített nyitvatartás szerint fogadják a betegeket.

Ľubomír Ševčík megyei tisztiorvos az ott dolgozó gyermekorvosok kérésének tett eleget, amikor engedélyezte, hogy csak 22 óráig ügyeljenek. Ellenkező esetben az ügyeletet szervező orvos, Gabriel Tóth visszaadta volna az engedélyét, és az ügyelet végleg bezár. A nyolc ott váltakozó orvos ugyanis arra panaszkodik, hogy túlságosan kimerült, és nem feltétlenül szükséges a rendelőben tölteniük az éjszakákat, mert este tíz után úgyis csak egy-két gyereket látnak el. Tóth szerint februárban látták el a legtöbb gyereket, összesen 679-et, közülük csak 32-őt este tíz óra után. Júniusban 560 gyerek volt a vágsellyei ügyeleten, ebből 55 este tíz után.

A szülők ennek ellenére nemtetszéssel fogadták, hogy az ügyelet éjszaka már nem működik, és levelet írtak a polgármesternek, Jozef Belickýnek. A polgármester a megyeelnökhöz fordult, de az sem tehetett mást, mint hogy a megyei tisztiorvosnak továbbította az ügyet. „Értem a szülők szempontjait, de ha erőltetni fogom az ügyeletet, a gyermekorvosok egy része egyszerűen nyugdíjba megy, és akkor össze kell vonnom egyes körzeteket. Kevés a gyermekorvos, tekintettel kell lennünk a teherbírásukra. Egyelőre három hónapra hagytam jóvá a rövidített ügyeletet, meglátjuk, beválik-e” – mondta Ševčík.

Vágsellyéhez legközelebb Nyitrán és Galántán van éjszakai gyermekorvosi ügyelet, a helyzetet nehezíti, hogy a városban már nincs kórház, ahová szükség esetén segítségért lehet fordulni. Nagytapolcsányban, ahol szintén nincs éjszakai gyermekorvosi ügyelet, működik a kórház gyermekgyógyászati osztálya. Aranyosmaróton van ugyan kórház, de a gyermekgyógyászati osztályt bezárták, este hét után Nyitrára kell vinni a gyereket. Nyitrán ezért is marad az egész éjszakás ügyelet, bár ott is kérték már az orvosok, hogy csak éjfélig rendelhessenek. Tavaly a párkányi gyermekorvosok is csak estig akarták vállalni az ügyeletet, végül a megye 30 ezer eurót adott a rendelő felszerelésére és megmaradt az éjszakai ügyelet.

Az egész megyében összesen kilenc városban működik gyermekorvosi ügyelet, ez háromszor annyi, amennyit a törvény megkövetel, mert a lakosság számának megfelelően elég volna három is. Felnőtteket ellátó orvosi ügyelet tizenegy helyen van, statisztikailag öt is elég volna, fogorvosi ügyeletből öt van, viszont egy sem tart nyitva éjszaka. A megyei tisztiorvos szerint legalább kettőre lenne szükség, de a fogorvosok nem vállalják. A tisztiorvos attól tart, ha nem tud megállapodni velük, a nappali ügyeletet sem fogják vállalni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?