Mégsem lesz sertésfarm Nagymegyeren

Nagymegyer |

<p>Több mint ezren csatlakoztak már a Dan-Slovakia Agrar Újmajor városrészbe tervezett mega-sertésfarmja ellen indított petícióhoz. A lakossági ellenkezés nyomására a dán vállalkozó valószínűleg eláll a farm létesítésétől.</p>

Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere a szerdai képviselő-testületi ülésen közölte, találkozón vett részt a Dan-Slovakia Agrar képviselőjével, aki bejelentette, hogy figyelembe véve a kialakult helyzetet, a vállalat tulajdonosai úgy döntöttek, leállítják az újmajori sertéstelep kiépítését. „Állításuk szerint a volt termelőszövetkezet istállóiban történő állattartás felszámolását folytatják, ezzel a kellemetlen szagok és a gépjárműforgalom hamarosan megszűnik” – mondta a polgármester, majd hozzátette, a vállalat ígérete szerint ezt írásban is közli az önkormányzattal.

Győry Károly, a Nagymegyeri Szállásoltatók Szövetségének elnöke, a petíció kezdeményezője elmondta, az aláírásgyűjtést október közepéig biztosan folytatják, a környező települések is bekapcsolódtak, Nagymegyeren kívül ott is aláírhatók az ívek. „Nagy a visszhangja a petíciónak, sokan érdeklődnek és támogatnak minket. A petíció jó támpont lehet a képviselő-testületnek is, mivel a dán vállalkozó Újmajorból elvitte a szarvasmarhákat, de valószínűleg nem hagyja üresen az épületeket, egyelőre nem tudni, mit tervez” – közölte Győry Károly, majd hozzátette, nem nyugszanak meg, amíg a minisztériumtól nem érkezik hivatalos értesítés, hogy a Dan-Slovakia Agrar elállt szándékától.

A környezetvédelmi minisztériumba is benyújtott tervezet szerint 24 000 férőhelyes sertéstelepet szeretnének létesíteni másfél kilométerre Nagymegyertől. A megafarm kihatással lenne a város infrastruktúrájára, de a megnövekedett teherforgalom mellett a legnagyobb veszélyt a nagy mennyiségű trágyalé jelenti: Közép-Európa legnagyobb felszín alatti ivóvízkészletét fertőzhetné. Nem utolsó sorban a disznószag miatt a turizmus is csökkenne a fürdővárosban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?