Mégsem lesz fizetős a parkolás Galántán

Galánta |

<p>A képviselő-testület megszavazta a fizetős parkolás bevezetéséről szóló általános érvényű rendeletet, de Ladislav Maťašovský polgármester úgy döntött, nem írja alá a dokumentumot, továbbra is ingyenes marad.</p>

A városi hivatal sajtóközleményt jelentetett meg a honlapján a polgármester álláspontjával.A városatyák tavaly novemberben tárgyaltak a parkolás fizetőssé tételéről, jóváhagyták egy koncepció kidolgozását. A projektet a legutóbbi képviselő-testületi ülésen mutatták be. A tervezetet a lakosok is áttanulmányozhatták, véleményezhették, hárman meg is tették. A fizetős parkolás bevezetéséhez szükség volt egy általános érvényű rendelet elfogadására. A tizenkilenc képviselő közül tizenegyen voltak a tervezet mellett, melynek értelmében a város központjában található parkolók mellett a lakótelepi parkolóhelyek is díjkötelesek lettek volna. Az MKP és az SDKÚ képviselői nemmel szavaztak. „Sajnálom, hogy az említett rendelet elfogadása ilyen éles vitát, szóbeli támadásokat és feszült helyzetet eredményezett a városban, hiszen a nyilvánosság részéről nem érkeztek komolyabb megjegyzések a tervezethez” – áll a polgármester álláspontjában. František Gaulieder egykori parlamenti képviselő kezdeményezésére múlt héten aláírásgyűjtés indult a díjköteles parkolás tervezete ellen. „Negatívan értékelem, hogy a lakossághoz hiányos információk jutottak el a petícióval kapcsolatban, és a közvélemény a város és a fizetős parkolás koncepcióját elfogadó képviselők csoportja ellen fordult” – olvasható Maťašovský szövegében. A petíció a polgármester lépése ellenére is folytatódik. A polgármester álláspontjában továbbá az áll, bár elutasította a határozat aláírását, továbbra is célja a díjköteles parkolás bevezetése. A parkolódíjakból származó bevételt új parkolóhelyek építésére és az úthálózat modernizációjára költenék. A testületnek két hónapja van rá, hogy háromötödös többséggel megszavazza a tervezetet. Ha ez nem valósul meg, a rendelet érvényét veszti. A díjköteles parkolás koncepciója három zónára osztotta a várost, mindháromban más díjtétel lett volna érvényben – munkanapokon reggel nyolctól ötig, szombaton nyolctól délig óránként 70, 50 vagy 30 cent. Hétféle parkolókártyát válthattak volna a lakosok.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?