Megnyílt a Mária Rádió komáromi stúdiója

Komárom |

<p>Ünnepélyes keretek között adták át a katolikus Mária Rádió komáromi stúdióját a Szent Anna-kápolnában. A Szent András-templomban bemutatott szentmisét követően Róbert Bezák nagyszombati érsek szentelte fel a stúdió helyiségeit, ahonnan ezentúl rendszeres műsorokkal jelentkezik majd a Mária Rádió.</p>

„Egyelőre nincs saját frekvenciánk, ezért a budapesti stúdió programjaihoz csatlakozunk - tájékoztatta lapunkat Lépes Lóránt atya, őrsújfalui plébános, a rádió komáromi programigazgatója. -Júniusban a vasárnapi szentmiséket Gútáról, Párkányból, Muzsláról és Garamkövesdről közvetítjük. Júliustól pedig a reggeli órákban kétheti rendszerességgel jelentkezünk stúdióbeszélgetésekkel, programajánlókkal, beszámolókkal a már lezajlott rendezvényekről.“ Lépes Lóránt korábban is bekapcsolódott a Mária Rádió műsorainak szerkesztésébe, de ehhez korábban Budapestre kellett utaznia. Innen jött az ötlet, hogy Komáromban is létre kellene hozni egy stúdiót, ahonnan a szlovákiai magyar híveket érintő eseményekről számolhatnának be. „A nyolcvanas évek közepén Olaszországban kezdte meg működését az első Mária Rádió, és ma már szerte a világon 65 országban van jelen. Különleges médiáról van szó, ugyanis nem fizetett alkalmazottakkal dolgozik, hanem önkéntesekkel“ - mondta Dúl Géza atya, a magyarországi rádió programigazgatója. Komáromban, illetve más szlovákiai településeken is keresik az önkénteseket. Aki segíteni szeretné a most induló komáromi stúdió munkáját, a felvidek@ mariaradio.hu elektronikus postai címen, vagy a 035/7789 416-os telefonszámon veheti fel a kapcsolatot a szerkesztőséggel. A rádió Komárom térségében az FM 88,3-as frekvencián fogható.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?