Megkezdték a híd és a főút felújítását

Vágsellye/Pered |

<p>Megkezdődött a vágsellyei híd és peredi főút felújítása. A munkálatokat az Érsekújvári Regionális Útkarbantartó Részvénytársaság végzi. A munkások pénteken felmarták az aszfaltot, a tervek szerint egy hétig tart a munka.</p>

A sofőröknek lassítaniuk kell, és ez fennakadásokat okoz a forgalomban. „Vágsellyén elsőrendű főutat javítunk, a hatalmas forgalom miatt előbb azt kell megcsinálnunk” – nyilatkozott lapunknak Gál Bálint, az Érsekújvári Regionális Útkarbantartó Részvénytársaság igazgatója. Elmondta, egyszerű karbantartást végeznek, amit még a tél beállta előtt be kell fejezni. A munkások dolgát a kellemetlen időjárás is nehezíti – esőben nem tudnak dolgozni. Pereden a főutat és a mellékutcákat is javítják. Az utat foltokban marták fel. A faluban tavaly nem javították a mellékutakat, az önkormányzat idén húszezer eurót hagyott jóvá a községi utak javítására, Nyitra megyétől további ötezer euró támogatást kaptak. A főút a megye tulajdonában van, a mellékutak javítását a község költségvetéséből finanszírozzák. „A peredi templomnál már korábban kijavítottunk egy szakaszt, ami nagyon rossz állapotban volt, ez húszezer euróba került. Késő tavasszal letisztítottuk az utak szélét, hogy a víz könnyebben tudjon elfolyni a főútról”. A lakosok az elhúzódó munkálatok és az úthibákra figyelmezető táblák hiánya miatt panaszkodnak. Gál Bálint elmondta, a falu elején tábla figyelmezteti az autóvezetőket a munkálatokra. Borsányi Gyulától, Pered polgármesterétől megtudtuk, a táblák kihelyezése az útkarbantartók feladata. A polgármester teljes hosszában – 2,8 kilométeren – felújíttatná a falun áthaladó főutat. „Azon leszek, hogy uniós támogatással az egész faluban új aszfaltszőnyeget terítsünk a főútra. Ez közel háromszázezer euróba kerül, a megyei önkormányzatnak erre nincs pénze” – mondta Borsányi. A terv leghamarabb két–három éven belül valósulhat meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?