Meggyilkolta nagyanyját a 18 éves lány

Zsolna |

<p>Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt indítottak eljárást a 18 éves, zsolnai Lucia ellen. A lány tegnap reggel 8 óra körül megölte a 80 éves nagyanyját az egyik zsolnai lakótelepen.</p>

A tinédzser többször is megszúrta az idős asszonyt, aki a helyszínen életét vesztette. A lányt őrizetbe vették, elmarasztaló ítélet esetén akár életfogytiglant is kaphat. Közvetlenül az idős asszony meggyilkolása előtt halt meg a lány 40 éves apja a lakásuk előtt, az utcán. Ebben az ügyben is emberölés gyanújával indult eljárás, az eset körülményeit vizsgálják.  A čas.sk portál informnációi szerint a tragédiát egy családi veszekedés előzte meg. A lakásban a 80 éves asszony a fiával és az unokáival élt együtt. A szemtanúk szerint a veszekedést követően a férfi, a 40 éves Jozef kiugrott az ablakon, és a helyszínen életét vesztette. A férfi az ötödikről vetette magát a mélybe. Az egyik szemtanú állítása szerint a 18 éves lány apja holtteste mellett azt kiabálta, hogy megöli a nagyanyját, majd elővette a kulcsait és felszaladt a lakásba. A rendőrök állítólag ekkor már a helyszínen voltak.  A mentők fél órán keresztül próbálták újraéleszteni a megkéselt asszonyt, de nem jártak sikerrel. A čas.sk információi szerint a rendőrök fellépését a belügyminisztériumi felügyelőség vizsgálja. (TASR, čas.sk)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?