Még két hónap az időközi helyhatósági választásokig

Rozsnyó |

<p>Szeptember másodikával lezárul a 2012. október 27-re kiírt időközi helyhatósági választások jelölési határideje – az ország harminchat településén tehát vasárnap éjfélig kell leadni azon személyek névsorát, akik polgármesternek, illetve képviselőnek jelöltetik magukat.</p>

Októberben több dél-szlovákiai településen is megnyitják a választási helyiségeket.

Pavol Paška házelnök 2012. július 23-i keltezésű, 147-es számú határozatával tűzte ki az időközi helyhatósági választások időpontját, illetve szabályozta azok lefolytatását. A jelölési ívek leadásának időpontját szeptember 2-ában határozta meg, a hivatalos jelöltlistát a választási bizottság szeptember 12-én véglegesíti. Választási kampányt a jelöltek október 10. és 25. között folytathatnak; a megválasztott polgármesterek és képviselők a soron következő választásokig, azaz 2014 novemberéig maradnak tisztségükben. A legtöbb polgármesteri poszt Eperjes, illetve Nagyszombat megyében üresedett meg – mindkettőben öt-öt településvezetőt választanak. A nagyszombati járásbeli Jókőn (Dobrá Voda) a megbízatási időszak második időközi helyhatósági választása zajlik majd október 27-én, mivel a korábban megválasztott polgármester, majd helyettese is lemondott.

Dél-Szlovákia települései közül Vitény és Doborgaz (Dunaszerdahelyi járás), Szete (Lévai járás), Ipolyvarbó (Nagykürtösi járás) és Rozsnyó lakossága járul hamarosan az urnák elé. A kelet-szlovákiai bányaváros élén ez év júniusának elejétől Pavol Burdiga (Híd) helyettes polgármester áll, aki – bár hivatalosan még nem erősítette meg jelölését – feltehetően harcba száll a posztért. Egyik ellenfele Ivan Kuhn, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) helyi képviselője lehet, aki hivatalosan is megerősítette jelölését, és aki a 2010-es helyhatósági választások során a második legtöbb szavazatot szerezte meg, az időközben leköszönt Vadislav Laciak (független) után. A közvélemény szerint jó esélyekkel szállhat harcba a polgármesteri székért Milan Capák zenész, aki a város járdáinak javítása, illetve a képviselő-testület ülésein tett felszólalásai kapcsán vált ismertté. Lapunknak korábban megerősítette, hogy helyi lakosok ösztönzésére a jelöléshez szükséges kétszáznál lényegesen több támogató aláírást gyűjtött össze.

„Elsősorban azok a polgárok álltak mellém, akiknek elegük van abból, hogy a városi hivatal alkalmazottai ajtótól ajtóig küldözik őket” – nyilatkozott a napokban az Inforožňava hírportálnak, hozzátéve: úgy tűnik, a „rozsnyói polgár sajnos csak a választások előtt volt érdekes a város jelenlegi vezetői számára”. (SITA, la)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?