Mátyusföldi focikázus

Galánta. A minap újabb fejezetéhez érkezett a mátyusföldi focikázus. Ennek lényege, hogy a Galántai Területi Labdarúgó Szövetség még tavaly nyáron, saját kérésükre, besorolta Vágkirályfa és Zsigárd csapatát az általa irányított bajnokság II. osztályába.

Galánta. A minap újabb fejezetéhez érkezett a mátyusföldi focikázus. Ennek lényege, hogy a Galántai Területi Labdarúgó Szövetség még tavaly nyáron, saját kérésükre, besorolta Vágkirályfa és Zsigárd csapatát az általa irányított bajnokság II. osztályába. Az említett csapatok egyébként ennek előtte a nyitra-vágsellyei területi bajnokságban játszottak a pontokért, ám anyagi okokra hivatkozva kérték az „átlépést”. A testület döntésével a járásbeli klubok – Pusté Sady kivételével – is egyetértettek, a pontvadászatot megelőzően az érvényes versenyszabályok értelmében a zsigárdiak Nádszeg B, a királyfaiak pedig Felső-szeli B névre „keresztelkedtek” át. A feljutásra pályázó šintavaiak azonban március végén ismét felkorbácsolták a mátyusföldi focivizeket. Ellentámadásuk lényege, meghiúsítani a listavezető Felsőszeli B, pontosabban a vágkirályfaiak előbbrelépését. Az adok-kapokba bekapcsolódtak a Szlovák- és a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség vezető tisztségviselői is. A šintavai összejövetel. résztvevői szankciókat sürgetve Csepreghy Dezső, a Galántai Jlsz elnökének fejét követelik. Az esethez Régiófoci c. rovatunkban a közeljövőben még visszatérünk. (án)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?