Már építik az outletet

Szenc |

<p>Taktikát váltott a D1 Outlet beruházója. Annak ellenére, hogy még csak három üzlethelyiségre kötöttek bérleti szerződést, a napokban megkezdték az építkezést.</p>

A vállalat állítása szerint intenzíven folynak a tárgyalások az olasz divatmárkákkal.
A Szenc logisztikai parkjának tőszomszédságába tervezett 15 hektáros területen elterülő D1 Outlet bevásárlózónában eddig csupán egy bútorüzlet nyílt meg. Tavalyelőtt ősszel, a tervek bemutatásakor azt tervezte a beruházó Ipec Group vállalat, hogy 2011 karácsonyára megnyitja a bevásárlóközpontot.

Tavaly szeptemberben a vállalatban lapunkat úgy tájékoztatták, hogy mivel a leendő bérlők a válság miatt óvatosak és üres üzletekkel nem nyithatnak komplexumot, ezért a nyitás és az építkezés kezdete erre az évre csúszik. Azon a véleményen voltak, hogy az outlet építése akkor kezdődhet meg, ha a tervezett 50 üzlethelyiség 40–50 százalékára bérleti szerződést kötnek az üzlethálózatokkal.

„A beruházó változtatott a taktikán, konkrét üzlethelyiségeket fogunk kínálni az érdeklődő márkáknak, amelyeket igényeik szerint tudunk majd alakítani. Nehezen köt valaki úgy bérleti szerződést, ha semmilyen épületet, csupán szántóföldeket lát a környéken. Jelenleg a központ terének és azoknak az üzleteknek az építése kezdődik, amelyekre már szerződéseket kötöttünk, ilyen a kandalló központ, a Hobby Express és a baby market, továbbá egy étterem” – mondta lapunknak a beruházó szóvivője, Tomáš Kurťanský. A vállalat első fázisban tízmillió eurós beruházással számol.

Két évvel ezelőtt a tervek vázolásánál olasz divatcikkekre szakosodó, kifutó, ám márkás termékeket kínáló üzleteket ígértek. Kurťanský elmondta, folyamatosan tárgyalnak különböző divatmárkák képviselőivel, így várhatóan hamarosan a ruhaneműket kínáló bérlők is megjelennek.

A vállalat 2010-ben kezdte meg az infrastruktúra és a parkolók egy részének kiépítését. Az összességében harmincmillió eurós beruházás a tervek szerint 300 munkahelyet teremt majd. Megtudtuk, hogy az outlet külsőleg idomul majd a környék építészetéhez és több, bazini, szenci, modori épület másolata is elkészül majd. Az építkezés teljes befejezését jövő év tavaszára tervezik.

Időközben kiéleződött a szenci és a közelbe, 25 kilométerre odébb tervezett vedrődi outlet befektetői között a konkurenciaharc. A vedrődiek szintén jövő tavaszra várják az építkezés befejezését, már nyilvánosságra hozták, milyen márkákat sikerült megnyerniük. Üzletet nyit náluk az Adidas, a Nike vagy a Levis. Gazdasági szakértők szerint szinte biztos, hogy kettőjük közül az egyik csődbe megy, mert ilyen központot csak ötmillió emberre érdemes nyitni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?