Már áll Pozsony karácsonyfája

Pozsony |

<p>A tizenkét méter magas amerikai duglászfenyőt hétfőn állították fel a Fő téren.</p>

A hét elején felállították a város karácsonyfáját a Fő téren. A fa elhelyezésével elkezdődik a fővárosban a karácsonyi vásárra való készülődés.

A magisztrátus már hagyományosan hetekkel a vásár előtt felállítja a legnagyobb díszletet – a város karácsonyfáját. A harmincöt éves, mintegy tizenkét méter magas amerikai duglászfenyőt a főváros környéki erdőből szállították a központba. Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere elmondta, egyelőre nem lehet karácsonyfának nevezni a téren álló fenyőt, az ugyanis csak a vásár hivatalos megnyitóján fog teljes díszben pompázni, amikor bekapcsolják a díszkivilágítást. Minden évben a Pozsonyi Városi Erdők szakemberei választják ki a Fő téri karácsonyfát, nemcsak a fa magasságát, hanem a törzs és az ágak szélességét is figyelembe veszik.

Tavaly a károlyfalusi Macko család ajánlott fel egy fát a magisztrátusnak, amely megfelelt a követelményeknek, és a család a városnak ajándékozta a tizenhét méter magas, több mint kéttonnás lucfenyőt.

Idén rendezik meg a huszonnegyedik karácsonyi vásárt, amelyet november 24-én nyitnak meg a nagyközönség előtt. A Fő téren és a Ferencesek terén december 22-ig várják a vendégeket a standokhoz. A központban levő tereken több tucat árus kínálja a portékáját – kézművestermékeket, apró ajándékokat, puncsot, forralt bort, káposztalevest, hurkát, kolbászt, kocsonyát. A vásár minden évben sok látogatót vonz Pozsonyba. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?