Ma kezdődik az András-napi vásár Komáromban

Komárom |

<p>Ma kezdődik és vasárnapig tart a hagyományos András-napi vásár Komáromban.</p>

„Több százéves hagyománya van a komáromi vásárnak, hiszen a város templomos hely volt, és ahol templomot emeltek, ott vásárt is tartottak – mondta Stubendek László polgármester. – Az András-napi vásár jellegzetes hangulatát a kissé már zimankós időjárás, a forralt bor és a mézbor, a mézeskalács és a sült gesztenye illata adja meg.”

Néhány évvel ezelőtt a város vezetése a Vár útra, az Újvár melletti nagy parkolóba költöztette a vásárt, ami jó döntésnek bizonyult. Tágasabb a hely, jó a megközelíthetőség, több a parkolóhely. Idén a hazaiak mellett Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból, Erdélyből is érkeznek árusok, kézművesek, akik számára 392 standot alakítottak ki. A foglalások alapján 234 árus érkezik Komáromba, köztük 69 büfés és 67 kézműves. Idén két nagy sátorral jelen lesz a vásárban a Régiófejlesztési Ügynökség (RRA) is, amely a régió kistermelőinek, kivállalkozóinak ad helyet portékáik bemutatására, kínálására. Öt éve az András-vásár szerves része a Kolbászfesztivál, amely holnap délelőtt zajlik a Vár melletti piac térségében. A vásár a városkassza bevételét is gyarapítja. Keszegh Béla alpolgármester tájékoztatása szerint húszezer eurót fordítottak ez előkészületekre, és mintegy 50 ezer euró bevétellel számolnak. „Csak az elmúlt két évben ilyen jó a mérleg, korábban csaknem az egész bevételt felemésztették a vásár szervezésével járó kiadások” – tette hozzá. Karácsony közeledtével remek alkalom a vasárnapig tartó vásár az ajándékok beszerzésére, baráti beszélgetésekre egy pohár forralt bor vagy mézbor mellett, vagy csak a nézelődésre, a vásári hangulat kiélvezésére. (PR, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?