Lezárják a Vágsellyét átszelő főutat

Vágsellye |

<p>A gázvezeték felújítása miatt változott a közlekedési rend a várost átszelő Szlovák nemzeti felkelés úton, emiatt kellett kikapcsolni a közlekedési lámpákat.</p>

Értesüléseink szerint a gázvezeték felújítása közben megsérült a vízvezeték egyik csöve. A javítási munkálatokat jócskán nehezíti, hogy a járási székhely egyik legforgalmasabb szakaszáról van szó. A Szlovák nemzeti felkelés útján át, a Vágkirályfai és a Stúr utca érintésével érkezik a városba a forgalom. Az említett utcák lakói több alkalommal panaszkodtak már a zaj miatt, és tiltakozásba kezdtek, mert a házaik megrepedeztek a sűrűs kamionforgalom miatt. Ha minden jól alakul, néhány év múlva megépülhet a terelőút, amely kivezeti a városból a teherforgalmat. A Vágkirályfai és a Stúr utcai lakosok elpanaszolták, hogy amióta egyirányúsították a forgalmat a Stúr és a Vágkirályfai utcában, erre haladnak át a Galánta és Pozsony irányába tartó, valamint innen érkező gépkocsik. A sűrű forgalom oka, hogy a Pozsony és Losonc közötti útvonalon közlekedő gépkocsivezetőknek a vágsellyei kerülővel – a fizetős útszakaszok mellőzésével – sikerül megtakarítaniuk az útdíjjal kapcsolatos kiadásokat. A lakosoknak tiltakozó megmozdulásokkal, a forgalom péntekenkénti korlátozásával annyit sikerült elérniük, hogy a Stúr utcában már csak egy sávon közlekedhetnek a gépkocsik.
A vezetékeket azonban most kell megjavítani, ezért a város vezetése az útkarbantartókkal és a közlekedésrendészettel közösen a városban élők és a Vágsellyén átutazók számára egyaránt elfogadható megoldást keres. A tervezett forgalomelterelés idejéről és az ideiglenes útvonalról az illetékesek időben tájékoztatni fogják a lakosságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?