Leváltották a tornaljai nyugdíjasotthon igazgatóját

Tornalja |

<p>Október 29-én visszahívta posztjáról Andrea Gálovát, a tornaljai nyugdíjasotthon igazgatóját a munkáltatója, előtte kényszerszabadságra küldte a vezetőt.&nbsp;</p>

 

Besztercebánya megye önkormányzata a megyei elnök beterjesztését szinte egyhangú voksolással fogadta el. Peter Hajnal szóvivő egyelőre csak a visszahívás tényét erősítette meg, annak indokai még mindig ismeretlenek, részletes tájékoztatás a közgyűlés után várható.  Az eddig kiszivárgott információk szerint Andrea Gálovát azzal vádolták, hogy tettlegesen bántalmazta egyik alkalmazottját, de nem ez az eset lehet a menesztés oka. A megye a leváltást megelőzően – több bejelentés és panasz után – gazdasági és egyéb ellenőrzéseket is végrehajtott az intézményben, ezek eredményéről még nincs információ.  A tornaljai nyugdíjasotthon dolgozói két táborra szakadtak, a munkahelyi légkör megromlott. A leváltást megelőzően, október 26-án az igazgatónőt pártoló alkalmazottak demonstrációt szerveztek Andrea Gálová mellett. A tiltakozás után sem változott a helyzet, a dolgozók idegesek, már a lakók is megérzik a feszültséget, az otthonban és a városban is sokan a leváltásról és az állítólagos bántalmazásról beszélnek. Gálová megítélése ugyancsak vegyes. Míg többen kiállnak mellette és bizonygatják, hogy az igazgató az elmúlt hat évben sikeresen és problémák nélkül vezette az intézményt, egyre többen vannak olyanok, akik szerint Gálová sokszor elfogadhatatlan módon bánt az alkalmazottaival, furcsa és szokatlan feladatokkal bízta meg őket, sajátságos rendszert vezetett be. Intézkedései miatt korábban a dolgozók közül néhányan távoztak. A tornaljai nyugdíjasotthon leváltott igazgatója valószínűleg munkaügyi bírósághoz fordul. (szasz)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?