Lemondtak a szepsi fesztiválról

Szepsi |

<p>Vége. Már biztos, hogy nem lesz zenei fesztivál a szepsi romatelepen. Zachariaš István (MKP), a város polgármestere a napokban nem engedélyezte az akció lebonyolítását, az erről szóló határozatot éppen annyival a tervezett fesztivál előtt kapták kézhez a szervezők, hogy ne tudjanak fellebbezni.</p>

Arra ugyanis 15 napon belül kellene választ küldenie a városnak, vagyis elég lett volna szeptember elején állást foglalnia – akár engedélyeznie, „utólagosan” – a fesztivált. „Formálisan rendben van a döntés, ám tendenciózus” – mondta Martin Vavrinčík, az ETP Slovensko nevű társulás képviselője. Szerinte az önkormányzat álindokokkal utasította el kérvényüket. A szervezők meggyőződése egyébként, hogy fellebbezés esetén sikeresek lehetnének – ám ezt a fenti okok miatt úgyis felesleges megtenniük –, ugyanis a város határozata több ponton is valótlanságokat tartalmaz. Szerintük nem igaz, hogy a mentőegységek számára a telep megközelíthetetlen (két autó egymás mellett is elfér az odavezető úton – a rendőrök a tavalyi razzia során is be tudtak jutni), az önkormányzat nem jól adta meg a telep lakosságának számát, valamint azt is felróják a városnak, hogy nem kérte tőlük a terület kitisztítását – mint ahogy azt a döntésben állítja. „Megkértem a szervezőket, csatolják az állami rendőrség álláspontját, mivel be kell tartatni a rendet. Tudni akartam, milyen parcellákon kerül megrendezésre az akció, hol kellene állnia a színpadnak és milyen módon biztosítják be a rendőri jelenlétet. Ezt nem tették meg” – nyilatkozta Zachariaš István, hozzátéve: ezért ő maga kérte ki a rendőrség véleményét. A hatóságok azt írták, hogy a roma telepen nem biztonságos ilyen jellegű rendezvényt szervezni. Az MKP-s polgármester azt üzeni a szervezőknek: joguk van fellebbezni. „Nem félek a fellebbezéstől” – tette hozzá Zachariáš, aki egyébként 24 év után novemberben biztosan befejezi polgármesteri tevékenységét, mivel nem indul a novemberi helyhatósági választáson. „Sajnáljuk, hogy a tiltás miatt nem jöhet létre a fesztivál, ugyanis a lehető legjobban elő volt készítve, ahogy csak lehetett” – mondta Matúš Vallo, a Városi Beavatkozások (Mestské zásahy) nevű pozsonyi társulás vezetője. Vavrinčík szerint a döntés azt mutatja, hogy Szepsiben két világ él egymás mellett, amelyet nem jó összekötni, s amelyről egyesek úgy vélik, az a helyes, ha továbbra is elválasztva létezik. (MSz, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?