Közösségi autókölcsönzés az országban elsőként Kassán

Közösségi autókölcsönzés
Kassa |

Bevezetnék a városban az úgynevezett carsharinget az illetékesek. Mivel Kassán a közösségi kerékpárkölcsönzés beindítása is meghiúsult, nagyon sokan a közösségi autókölcsönzésre is szkeptikusan tekintenek.

 

A kölcsönözhető gépjárműveket a kínai ZhiDou elektromos autókat gyártó cég szállítja. Branislav Kocper, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, az autókat elsősorban egy telefonos applikáción keresztül lehetne kikölcsönözni, mellyel az ügyfél nemcsak lefoglalja az autót, hanem a navigációs rendszer segítségével meg is találja a kiválasztott kocsihoz. „Nem kizárt, hogy az autók már a jövő hét folyamán megérkeznek a városba. A rendszert egy olasz cég szlovákiai székhelyű alvállalata fogja működtetni, mely az autókat szállítja” – mondta Kocper. Hozzátette, az autókban található navigáció speciális Carsharing egység, az autót pedig csak a telefonos applikációval, illetve egy előre regisztrált vásárlói kártyával lehet kinyitni. Az autó belső terét ellenálló és tartós anyagokból alakították ki. Az üzemanyag-feltöltését és a karbantartását egy cég végzi, az ügyfélnek csak a vezetéssel kell törődni. A kocsikat Kassa számost pontján kölcsön lehet venni, a pontokat zónák szerint fogják kijelölni. Miután az ügyfél eljutott a kívánt pontba, leparkol, és egyszerűen kijelentkezik az applikáció segítségével. A bérleti díjat percekre szabják meg, melyeket a felhasználó vagy egy előre megvásárolt perccsomagokból, vagy automatikusan a bankkártyájáról fizet. Egy elektromos autó üzemeltetése 100 kilométerre 1,50 euróba kerül. A kezdetekben húsz autót hoznának a városba, de az sem kizárt, hogy rövid időn belül közel kétszer annyira növekedhet a kölcsönözhető autók száma.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?