Kotlebáék Krasznahorkaváralján

Krasznahorkavárlja |

<p>A Marián Kotleba nevével fémjelzett Néppárt – Mi Szlovákiánk körülbelül ötszáz híve tartott "magánjellegű akciót" vasárnap délután Krasznahorkaváralján, a falu központjában.</p>

A rendezvényt annak ellenére megtartották, hogy a falu polgármestere korábban jelezte: eljárási hiba miatt nem engedélyezett a csoportosulás. Az akció egy, a községháza melletti magántelken valósult meg.

Körülbelül délután háromkor Marián Kotleba, a párt választási listavezetője tartott beszédet. Figyelmeztetett a nagygyűlést megelőző "rendőri manőverekre".  A rendőrök már két órával az akció kezdete előtt jelen voltak a helyszínen.

Kotleba szerint az akcióval arra akartak rámutatni, hogy mi történt a krasznahorkai várban. Szerinte egyes társadalmi csoportoknak kötelességeik nincsenek, csak jogaik. E csoportokat "aszociális élősködőknek" nevezte, amelyek visszaélnek a rendszerrel, s mégsem történik velük semmi, amit jól példáz a krasznahorkai tűz is. (A várdomb, majd maga a vár is az eddigi vizsgálat szerint azért égett le, mert két kisgyerek cigarettára gyújtott – a szerk. megj.)

Marián Kotleba bírálta a vár felújítása érdekében indított adománygyűjtést, mert ismét azoktól várják a pénzt, akik dolgoznak, akiknek pedig a lelkén szárad, még csak munkával sem járulnak hozzá a vár rendbetételéhez.

A pártvezető azt tervezi, megveszi azokat a telkeket, amelyeken a romák állítólag illegálisan építkeztek. Ezeket a telkeket meg is akarták nézni, ebben azonban a rendőrség megakadályozta őket. Többszöri felszólítás után Kotlebáék feloszlatták a menetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?