Koncertek sora a Madari Bor- és Gasztrokorzón

Madar |

<p>A helyi, valamint Közép-Európa neves borvidékeiről érkező borászok kínálta finom borok és ínyencségek kóstolgatásán kívül a színes kulturális, zenei élményért is érdemes lesz a jövő hétvégén a madari Sutyú-völgybe látogatni.</p>

Az október 4. és 6. között megrendezésre kerülő II. Madari Bor- és Gasztrokorzón két színpadon váltják egymást a különböző zsánerű és a minden korosztályt megcélzó zenei produkciók. A péntek este elsősorban a fiataloké, a nagyszínpadon 19 órától rockzenei összeállítás, Animal Cannibals-koncert, Hamvai P.G., valamint hajnalig tartó diszkó (DJ Mickey) várja a bulizni vágyókat. Szombaton már déltől szól a zene, 14 órától népművészeti kavalkád kezdődik, 19 órától a vendégzenészekkel lép színpadra a História zenekar, 21 órától pedig Fenyő Miklós ad koncertet. Garantáltan nem csupán a színpadon lévő táncosok ropják majd a táncot, a közönség sem tud majd ellenállni a rock and roll őrületnek. A koncertet követő retro diszkóban DJ Čeku szolgáltatja a zenét. Vasárnap délelőtt 10 órától a hazai előadóké lesz a színpad, 19 órától a Senzusé, a három nap programját pedig az Apostol együttes 20.30-kor kezdődő nagykoncertje zárja. A kis pódiumon cigányzene, magyar nóta és népzene szól naphosszat. Mindhárom napon kísérőrendezvények is várják a látogatókat: lesz kopjafa-faragás, kézműves-foglalkozás és -vásár, állatsimogató, jurta sátor, harci bemutatók sora, pálinkakóstolás stb. A rendezvény ideje alatt gyermekmegőrző működik, ahol helyi óvónők foglalkoznak a kicsikkel, hogy szüleik gondtalanul szórakozhassanak. A Bor- és Gasztrokorzó idején ingyenes buszjárat közlekedik Komáromból és Érsekújvárból Madarra és vissza. Az előbbi Hetény és Marcelháza, az utóbbi Naszvad, Ímely, Ógyalla és Szentpéter érintésével érkezik Madarra. A pontos menetrendet a www.borkorzo.sk honlapon találják az érdeklődők. (PR, vkm)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?