Kevesebb sérült szilveszterkor

Kassa
Kassa |

Szilveszter éjszakáján és az új év első óráiban országszerte közel 1800 alkalommal riasztották a mentősöket, ami a múlt évi adatokhoz képest közel 200-al kevesebb. A mentősök szerint Kassán kimondottan nyugodt volt a helyzet, petárdabaleset miatt mindössze két sérültet kellett ellátniuk.

Alena Krčová, az egészségügyi mentőszolgálat operatív központja szóvivőjének tájékoztatása szerint egy évvel korábban országosan 1950 alkalommal riasztották a mentősöket. Idén nemcsak a riasztások száma volt kevesebb, hanem a balesetek típusai is változtak. Míg 2018 utolsó napján elsősorban különböző légzési panaszokkal kapcsolatos esetekhez riasztották a mentősöket, addig idén az esések következtében történt balesetek domináltak. 

Kevesebb baleset
A tűzijátékokkal és petárdákkal való manipulálás során szerzett sérülések száma országos szinten csökkent. Tavaly 36 petárdabalesetet regisztráltak, idén mindössze 27-et. Végzetes következménye idén szerencsére egynek sem volt. 

Alkoholmérgezés 
Alena Krčová tájékoztatása szerint nemcsak a petárdabalesetek, hanem az alkoholmérgezések száma is jócskán csökkent. „Míg 2018 szilvesztere éjjelén és a hajnali órákban 101 alkoholmérgezést regisztráltak a mentősök, idén mindössze 57 alkoholmérgezéses beteget láttak el a kollégák, közülük öt fiatalkorú volt. A legfiatalabb páciens mindössze 11 éves volt, őt a Besztercebányai járásban szállították kórházbaˮ – közölte a szóvivő. 

Ivana Vaněková, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) szóvivője lapunknak elmondta, az idei szilveszteri ügyelet jóval nyugodtabb volt, mint az előző években. „Idén is több illuminált állapotú beteg kereste fel a kórház szakembereit, nők és férfiak egyaránt. Petárdabalesetből tudomásom szerint jóval kevesebb történt. Mindössze két pácienst kellett ellátnunk, de mivel csak apró sérüléseket szenvedtek, a kivizsgálást és az ellátást követően mindkettőjüket haza-engedtükˮ – nyilatkozta az Új Szónak a kórház szóvivője, Jana Vaněková. 

Mátyás Flórián, az UNLP traumatológusa szilveszter éjjelén a kassai gyorsmentő szolgálatnál volt szolgálatban. Elmondása szerint tényleg sokkal kevesebb baleset történt, mint korábban. „Szilveszter éjjel csupán 1 petárda által okozott szájüregsérüléses beteget láttunk el, a baleset éjfél előtt egy órával történt. A beteget továbbszállítottuk a kórházba. Éjfél után már csak klasszikusnak mondható esetekhez riasztottak bennünket, ezek közül egy sem függött össze a petárdázássalˮ – tájékoztatta lapunkat Mátyás Flórián traumatológus. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?