Kétnyelvű határozatok Csallóközcsütörtökben és Izsán

<p>Ezentúl automatikusan kétnyelvűen adják ki a helyi adókra és illetékekre vonatkozó határozatokat a dunaszerdahelyi járásbeli Csallóközcsütörtökben, valamint a komáromi járásbeli Izsán. A lakosoknak tehát nem kell külön kérvényt benyújtaniuk, ha magyarul is szeretnénk megkapni azokat.</p>

„Mérföldkőnek tekinthető ez a lépés, először van ugyanis egyazon nyomtatványon szlovákul és magyarul is feltüntetve a határozat szövege – magyarázta Domin István, Izsa MKP-s polgármestere. – Technikai problémára kellett megoldást találni, amiben nagy segítségünkre volt az önkormányzatok számára számítástechnikai szolgáltatást nyújtó Datalan cég. Mindeddig az volt a gond, hogy a számítástechnikai programcsomagokban készen kaptuk az egynyelvű dokumentumokat, ráadásul ezek a programok az adott szolgáltató tulajdonát képezik. Itt helyben azokon nem tudtunk változtatni, aki pedig magyarul is kérte a határozatokat, annak egy külön lapon tudtuk kiadni. A szolgáltatóval folytatott sikeres tárgyalások eredményeként viszont most már ezek a kétnyelvű dokumentumok kerültek a szoftverre.” A dokumentumok szakfordítását a Pro Civis Polgári Társulás szakemberei készítették. „A helyi adókról és illetékekről szóló jogszabály magyar változata, amelyet további 45 törvénnyel együtt már korábban lefordítottunk, jelentette a kiindulópontot a dokumentumok kidolgozása során – mondta Őry Péter, Csallóközcsütörtök MKP-s polgármestere, a Pro Civis elnöke. – Nyelvészek, jogászok segítségét kértük, hiszen nagyon sok kifejezés nem egyezik a magyarországi szakterminológiával. Csak egy példát említenék: míg Magyarországon az önkormányzati rendeletek kifejezést használják, nálunk az általános érvényű rendelet a pontos megnevezés.”

Mindkét polgármester bízik abban, hogy egyre több követőjük akad, arra biztatják kollégáikat, ők is kérjék programszolgáltatóiknál ezeknek a dokumentumoknak a kétnyelvűsítését. „A Datalan cég képviselői nyitottak a további együttműködésre, úgyhogy készülhetnek az újabb kétnyelvű dokumentumok” – tette hozzá Őry Péter. (vkm)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?