Késik a lekéri speciális intézmény építése

Lekér (Hronovce) |

<p>Megtorpant a kényszergyógykezelésre ítélt pszichiátriai betegeket és deviáns bűnözőket befogadó speciális intézmény kialakításának folyamata. A Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) megszüntette a már lefolytatott közbeszerzési eljárást, helyt adva az egyik résztvevő beadványának, melyben megóvta a folyamatot.</p>

A versenypályázatot meg kell ismételni, tehát a projekt kivitelezése mindenképpen csúszni fog. A panasz szerint az eljárás nem zajlott átláthatóan és diszkriminatív volt. Marek Zelman, a lekéri pszichiátriai kórház igazgatója elmondta, a közbeszerzési eljárást egy erre a területre specializálódott cég folytatta le, továbbra is velük van szerződésük, tehát ismét ők felügyelik majd a folyamatot. Az elkülönítő az elmegyógyintézet egyik tizenhat éve nem használt épületébe kerülne. A célra több mint 4 millió eurót különítettek el a kormány tartalékalapjából. A munkálatok a szerződések aláírása után 18 hónapig tartanak majd, az építkezés elkezdése viszont bizonytalanná vált. Az eredeti elképzelések szerint 2012 végén már fogadhatta volna az intézmény az első „lakókat”, de az elektronikus licitnél tapasztalt formai hibák, a közbeszerzési eljárással kapcsolatban felmerült kifogások miatt több hónapot csúszhat a befejezés. Az igazgató elmondta, általános az építőiparban a versenypályázatok megóvása, hiszen a gazdasági válság hatásai nagyon erősen érződnek ezen a területen, nehéz megrendelésekhez jutni. Zelman reméli, minél korábban megkezdődhetnek a munkálatok, hiszen az épület állaga hónapról hónapra romlik, a késlekedéssel növekednek a költségek is.

Marek Zelman elmondta, a pszichiátriai szakma már húsz éve sürgeti egy ilyen intézet létrejöttét, komolyabban hét éve körvonalazódott az elképzelés, 2008-ban anyagiak hiányában halasztották el a folyamat beindítását, végül idén vált lehetővé belekezdeni a projektbe. A szeptember elsején elfogadott törvénymódosításoknak köszönhetően nemcsak az ezután kényszergyógykezelésre ítélt személyek kerülhetnek a speciális intézménybe, hanem a jelenleg is különböző pszichiátriai intézetekben élő, agresszív, összeférhetetlen bűnözőket is áthelyezhetik. Az átlagos elmegyógyintézetekben általában nem tudják megoldani az ilyen bűnözők szigorú őrzését, vagy csak a többi páciens szabadságjogainak korlátozásával tehetnék ezt, a szigorúbb intézkedések nélkül viszont nem lehet garantálni a betegek, és az egészségügyi személyzet biztonságát. Hosszú átmeneti időszak után végre megoldódhat ez a helyzet. Zelman tudomása szerint hozzávetőleg harminc érintett személyről lehet szó. A falu számára akár 75 új munkahely létrejöttét is jelentheti az elkülönítő kialakítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?