Kassáról Németországba – repülővel

Kassa |

<p>Richard Raši főpolgármester közölte, jövőre légi járatok indulnak Kassáról Németországba. Egyelőre nem tudni, melyik légitársaság gépei fogják szállítani az utasokat.<br />&nbsp;</p>

„Meg kell találnunk a forrást, amelyből a költségeket fedezni tudjuk. Ezután ki kell választanunk a legmegfelelőbb németországi repülőteret. Végül pedig olyan légitársaságot kell találnunk, amelyik megfelel a kritériumoknak” – mondta a főpolgármester, majd hozzátette, a keleti régióban működő külföldi cégek általában azokat a németországi repülőtereket részesítik előnyben, amelyek legközelebb vannak vállalatuk európai központjához. Az új járat beindítását Kassa és a megye önkormányzata is támogatja, azt viszont egyelőre nem tudni, pontosan melyik németországi várossal lesz közvetlen összeköttetésben a keleti metropolisz. Értesüléseink szerint Köln, Düsseldorf, Frankfurt, illetve München kerülhet szóba. „A járatok elindítása nagy előnyt jelentene a keleti régió lakosainak. Javulna a régió megközelíthetősége, és nem utolsó sorban vonzóbbak lennénk a turisták, illetve a külföldi befektetők számára is” – mondta Juraj Tóth, a kassai repülőtér marketingvezetője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?