Karácsony a szociban

A hetvenes–nyolcvanas évek karácsonyait joggal lehet a sorban állás, a hajsza ünnepeinek is nevezni. Mindenért sorba kellett állni, és nem mindenkinek jutott abból, amiért sorban állt. Még úgy sem, hogy abból, amiért éppen sorakozott, csak egy bizonyos mennyiséget volt szabad megvenni.

Mandarinillatú ünnep

Ilyen volt például a mandarin. Csak karácsony előtt lehetett kapni, és egyszeri vásárláskor maximum 2 kilót vehetett valaki. Ha többet akart, újból sorakoznia kellett, csak ehhez meg kellett találni a megfelelő sort, mert nem mindenhol árulták, és csak pár nappal közvetlen karácsony előtt. A mai napig sokunknak a mandarin illata egyenlő a karácsony illatával. De ugyanez volt érvényes a banánra és a narancsra is. Ezekkel ki is merült a karácsonyi déligyümölcskínálat, bár a nyolcvanas évek végén már begyűrűzött a kiwi, darabja 7 koronáért, ugyanakkor 1 kiló banán 17 koronába került. Ha valakinek szerencséje volt, még egy ananászt is beszerezhetett.

Adventi harc

Áhítatról, lecsendesedésről az adventi időszakban szó sem volt, sőt ekkor érkezett el a nagy harc ideje. Advent időszaka egybeesett ugyanis az üzletek vasárnapi nyitvatartásával, ami abban az időben különlegesség volt, hiszen az év többi részében az üzletek hétköznap este hat órakor bezártak, szombatonként pedig csak délig voltak nyitva. Így decemberben mindenki a bronz-, az ezüst- és az aranyvasárnapra várt, hogy beszerezze a karácsonyi ajándékokat. A játékboltok előtt sorakozókat csak tízesével engedték be, akkora volt a tumultus. Az üzletek, áruházak előtt már jóval nyitás előtt sorakoztak az emberek, hogy biztosan megvehessék a kiszemelt pulóvert, kisautót, hajszárítót. Mert hiába volt pénzük, az áru volt a hiánycikk. Minden áru. Ha volt is, kevés volt belőle, nem jutott mindenkinek, ezért kellett az elsők között az eladópulthoz érni. Minden áron, akár könyökkel, cseles előzésekkel, befurakodásokkal. Minél közelebb volt a karácsony, annál ádázabb volt a harc.

Tuzex

A virágzó szocializmusban felnövő nemzedék álmainak netovábbja volt a Tuzex, ahol valutáért vagy annak megfelelő bonikért nyugati árut lehetett venni. Itt minden megvolt, ami a rothadó kapitalizmust jelképezte, és amiért a piros nyakkendős úttörőktől kezdve a szocialista ifjúsági szövetség öntudatos tagjain keresztül az ideológiai párttitkárokig mindenki epekedett. Igaz, hogy ötszörös áron, de lehetett Fa szappant és dezodort is venni! Itt sorakoztak a Csehszlovákiában gyártott ólomkristály poharak, amelyeket hiába keresték volna egy „normális” üzletben, és válogatni lehetett a kozmetikai világmárkák között is. Egy igazi Levis farmerért azonban itt is meg kellett küzdeni, mert szintén csak pár darabot kaptak. Az, hogy mikor érkezik a farmerküldemény, gyorsan elterjedt, az emberek megrohamozták az üzletet, és nem ritkán rendőrkordon védte nemcsak az üzletet, hanem a vásárlókat is egymástól. Karácsony előtt viszont a Tuzex élelmiszerrészlege előtt volt ostromállapot. Az ünnepi asztalra mindenki valami különlegeset és nagyon finomat szeretett volna beszerezni, akár adventi naptárt, amit csak itt lehetett kapni, vagy márkás italokat, vagy akár csak egy tábla csokit, mert az biztosan finomabb, hiszen olyan szép a csomagolása!

Csomagolópapír, műfenyő

Karácsonyfákat sem árultak lépten-nyomon, és lucfenyőt vagy lucfenyőt lehetett választani. Volt néhány hely, ahol a hosszú tűlevelű borókafenyőtismeglehetettvenni,de ezekből nagyon kevés volt. Itt is érvényes volt a szabály, hogy aki kapja, marja. Ahogyan közeledett karácsony napja, úgy fogytak a szebb fák. Aki az utolsó pillanatra hagyta a fa vásárlását, ráfázhatott. Ekkor kerültek piacra az első műfenyők. Mivel akkor a borókafenyő volt a menő, erről mintázták a műfenyőket is, de a tervezésbe hiba csúszhatott, mert ezek a fák úgy néztek ki, mintha egy zöld seprűnyélbe, zöld üvegmosó keféket szurkáltak volna be szépen egyenletesen, merőlegesen. A fa alá szánt ajándékokat pedig mindig ugyanabba a csomagolópapírba csomagolták. Az ajándékok kicsomagolásánál vigyázni kellett, hogy lehetőleg ép maradjon a papír, szó sem lehetett türelmetlen tépkedésről. Félre kellett tenni a jövő évi ajándékokra, mert ki tudja, hátha jövőre már nem tudunk karácsonyi csomagolópapírt beszerezni, pláne nem ilyen szépet.

Ami nem és ami volt

Nem volt karácsonyi vásár a városokban, nem volt adventi gyertyagyújtás, sőt még azt sem nagyon tudtuk, mi az az adventi koszorú, nem voltak továbbá a dolgozó nép számára rendezett cégbulik, a cégajándékokról nem is beszélve. December 24. hivatalosan munkanap volt, de a főnökök általában dél körül hazaengedték a jónépet, elsősorban a nőket, hogy időben elkészülhessen az ünnepi vacsora. Ponty a kádban, lucfenyő a balkonon. Ha nem volt balkon, az ablakból lógatták ki zsinóron a fenyőt, hogy friss maradjon. A települések, városok nagyon szerényen voltak kivilágítva és feldíszítve, ha egyáltalán feldíszítették valamelyiket. Nem járt a Jézuska, inkább az oroszoktól átvett Télapót emlegették mindenhol. Ádáz harcok folytak az újságárusoknál azokért a magazinokért, amelyekben az ünnepi tvműsort hozták le, mert a tv elengedhetetlen része volt az ünnepeknek. Szenteste Karel Gott-koncert vagy egy történelmi magyar film volt a menü, a további napokon ifjúsági filmek, Angelika-filmek vagy A Tenkes kapitánya. A karácsony és szilveszter közti munkanapokon a tvműsorokat tárgyalták meg általában a munkahelyeken, hiszen mindenki ugyanazt nézte.

Akik megélték ezeket a karácsonyokat, nem felejtik el, akik nem, el sem tudják képzelni. Értetlenül állnak a megmosolyogtató, de sírva vigadunkcímszavúemlékeinkelőtt. Jó, hogy megéltük, még jobb, hogy túléltük. Mi tudjuk, az ínségben is van bőség, és a mai bőségben is benne van az ínség.