Juliane Duda – berlini hídőr Párkányban

Meglátásai, benyomásai alkotásaiban köszönnek vissza. Berlin, München, Köln és London után holnap Párkányban is bemutatkozik. Műveit a Hídőrházban állítja ki.

Az első hídőrök – Eva-Maria Würth és Philippe Sablonier Svájcból – 2004 májusában érkeztek Párkányba, őket Hollandiából, Németországból, Ausztráliából, Nagy-Britanniából és Új-Zélandról származó művészek követték. Juliane Duda a tizenkilencedik hídőr. Ezt a tisztséget olyan személyek tölthetik be, akik a tudomány vagy művészet eszközeivel képesek a mentális, szociális, vallási és politikai határok leküzdésére. Az 1895-ben épült Mária Valéria híd hosszabb ideig hevert romokban, mint szolgálta a parton lakókat. Csonkjai 57 éven keresztül emlékeztettek a második világháborúra. A felújított híd 2001-től köti össze ismét a Duna jobb és bal partját. „Az újjáépített hídnak szüksége van rá, hogy megvédjük az újabb pusztítástól. A szellemi óvás azonban fontosabb a tárgyi védelemnél. Ha ugyanis az emberek közötti szellemi és lelki kapcsolat folyamatosan és tartósan működik, a híd nem kerülhet ismét veszélybe” – mondta Himmler György, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás elnöke. A társulás vállalta fel a város által biztosított Hídőrház működtetését és az ott tartózkodó művészek ellátását. Az ehhez szükséges anyagiakat a párkányi származású – jelenleg Svájcban élő – Frühauf házaspár által létrehozott alapítvány biztosítja. A művészek 3-6 hónapot töltenek el a Hídőrházban, amely lakásból és műteremből áll. Teljes művészi szabadságot kapnak, viszont ténykedésükbe be kell vonniuk az itt élőket is. A Mária Valéria híd megfigyelése napi kötelességük. Megfigyeléseiket a Hídőr-naplóba jegyzik fel.

Juliane Dudát az itt élők nyitottsága lepte meg leginkább. „A párkányi emberek nagyon kedélyesek. Örömmel látom, hogy a fogyasztói társadalom még nem szippantotta be teljesen az itt élőket. Sok a zöldövezet, a pihenésre és kikapcsolódásra alkalmas hely” – nyilatkozott lapunknak a berlini művész. Figyelmét elsősorban a térbeli konstellációk keltik fel, amelyeknek számítógépes grafikával új értelmet ad. A Duna hullámzása, a víz dinamikus áramlása is hatással volt itt készült alkotásaira. Igyekszik felkutatni egyes objektumok pontos történetét, a hozzájuk kapcsolódó érzelmi hátteret. „A Duna hullámait láttam meg ezen a fadarabon” – magyarázta egy installáció kapcsán, amelyet egy asztallapból készített, amelyre a papírgyár mellett bukkant. Képzeletét a Duna töltése is megragadta. „Érdekes, hogy nincs közvetlen feljáró a Duna-sétányról a Mária Valéria hídra és a töltést is egy dróthálóra emlékeztető kerítés zárja el a hídtól” – jegyezte meg Juliane Duda, akinek kompozícióit, fotóit és videóit holnap, az AquaPhone Performance keretében a Hídőrházban tekinthetik meg az érdeklődők.