Januártól fizetős a parkolás Rimaszombat központjának egy részén, valamint a kurinci (Kurinec) üdülőnél – erősítette meg a TASR-nek Szántó István, a városi hivatal vezetője.
Januártól fizetős a parkolás Rimaszombat központjában és a kurinci üdülőnél
Az erről szóló általános érvényű rendeletet még júniusban fogadta el a városi képviselő-testület, eredetileg ősztől kellett életbe lépnie. A rendeletet decemberben több ponton módosította a testület.
„Eleget tettünk például a vasárnap templomba járók kérésének. A Fő téren vasárnap nem kell fizetni a parkolásért, és szintén kedvében akartunk járni a szombati házasságkötésekre érkező násznépnek” – mondta az ülésen Jozef Tóth alpolgármester. További változás, hogy a posta melletti parkoló nem lesz fizetős, a Fő téren pedig 1 euró helyett 50 centbe kerül egy óra.
Így januártól három helyen lesz fizetős a parkolás, a Fő téren és a Mikszáth utcában egy órára 50 centbe fog kerülni. Kurincon a látogatók napi 2 euró parkolási díjat fizetnek, júniustól augusztus végéig. A Fő téren szombaton 12 órától és vasárnap ingyen lehet parkolni.
A parkolócéduláért készpénzzel és bankkártyával is lehet fizetni az automatáknál. Az érintett övezetekben lakóknak parkolókártyákat ad ki az önkormányzat. A kártya 300 euróba kerül egy járműre, egy évre. Továbbá a Fő téren vállalkozást működtetők, valamint az ingatlantulajdonosok 1 eurós parkolókártyára jogosultak, ez csak a Fő térre érvényes.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.