Három rablótámadás és egy nemi erőszak

Bán (Bánovce nad Bebravou) |

<p>Egyetlen éjszaka alatt három férfit is kifosztott, egyet pedig megerőszakolt egy 23 éves báni férfi.</p>

Vasárnap éjjel ámokfutásba kezdett egy báni fiatal férfi. Először egy 21 éves férfit támadott meg az utcán. A sértettet addig ütötte a fején, míg az eszméletlen állapotban a földre rogyott. Ekkor a gyanúsított levetkőztette, s megerőszakolta őt. A nemi erőszak alatt tért észhez az áldozat, akinek ekkor sikerült elfutnia. Ezért a tettéért öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik a 23 éves Vladimírt.

Az este azonban nem ért véget ennyivel. Két további társával, egy 15 és egy 16 éves kiskorúval az éjjel folyamán megtámadtak is kifosztottak három további áldozatot is. Egyiküktől 255 euró értékben vittek el értéktárgyakat, a másiktól 57 euró értékben. A harmadikat is megverték, azonban nála nem volt semmi, ami az érdeklődésükre igényt tartott volna. A rablásokért és a fizikai erőszakért öttől tíz évig terjedő börtönbüntetés jár, fiatalkorúak esetében ez a felére csökken. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?