Hamarosan elhagyhatják a kórházat a helikopter-baleset túlélői

Nagyszombat |

<p>Fejsérüléseket, vágásokat, zúzódásokat szenvedtek el a vasárnap esti, halálos kimenetelű helikopter-baleset túlélői.&nbsp;</p>

Az esetet egy 21 éves nő és egy 42 éves férfi, valamint a 40 éves pilóta élet túl, ő csak helyszíni ellátásra szorult. Egy 14 éves fiú viszont életét vesztette.

A Nagyszombati Egyetemi Kórházban fekvő sérültek állapota stabil. Ha nem következnek be komplikációk,  két-három napon belül hazaengedik őket – mondta Peter Urban, a kórház baleseti sebészeti osztályának vezetője. A helikopter vasárnap 17 órakor, Szentharaszt (Vinohrady nad Váhom) község területén zuhant a Vágba. A pilóta nem fogyasztott alkoholt. A légijárműben legkevesebb 40 ezer eurós kár keletkezett.  Mivel félő volt, hogy az üzemanyag, és az egyéb üzemi folyadékok a Vágba folynak, súlyos környezeti károkat okozva, a tűzoltók a polgári védelemmel együtt még vasárnap, az esti órákban megkezdték a mentést. A helikopter farokrészét 23.59-re sikerült kihúzni. A mentést az erős sodrás is nehezítette. A rendőrség az ügyben emberölés gyanújával indított eljárást. Ha megállapítják egy konkrét személy felelősségét, az 2-5 évi szabadságvesztésre számíthat.  (SITA, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?