Hajléktalan pincérek Pozsonyban

Pozsony |

<p>Hajléktalanok szolgálnak fel a régi vásárcsarnokban nyílt új kávézóban. A vásárlóknak már közel három hete ők viszik ki a kávét, de ebből eddig mit sem sejtettek.</p>

A Nedbal utcán levő Dobre&Dobré kávézó az első olyan hely Szlovákiában, ahol munkalehetőséget adnak hajléktalanoknak. Arról, hogy a kávézóban kik a pincérek, az itallapról szerezhetnek tudomást a vendégek. „Nem szeretnénk a kávézót azzal hirdetni, hogy otthontalanokat foglalkoztatunk. Nem szeretnénk, hogy ezért járjanak hozzánk az emberek, úgy, mintha az állatkertbe mennének csodálkozni. Ezek az emberek egész életükben azt érezték, hogy valaki ujjal mutogat rájuk” – nyilatkozta Sergej Kára, a projektet kezdeményező és megvalósító Vagus Polgári Társulás elnöke.

A munkára a polgári társulás nappali és integrációs központjába látogatók jelentkezhettek. Az otthonba közel 80 hajléktalan jár naponta, közülük 25-en jelentkeztek a kávézói állásra. A polgári társulás állásinterjún választott ki három személyt, akiket tanfolyamra küldött, ahol megtanulták, hogyan kell a vendégekkel viselkedni, kávét felszolgálni, valamint pszichológus és szocioterapeuta segítségével a kommunikációtól való félelmüket is leküzdötték.

A 31 éves Milan és a 34 éves Slavo pincérként dolgozik, nagyon igyekvőek, de megesik még, hogy véletlenül rosszul adnak vissza vagy megfeledkeznek egy rendelésről. Az utcáról jövő pincéreket két hivatásos bárpincér segíti. Ha már megfelelő tapasztalatot szereznek a hajléktalanok, maguk taníthatják be sorstársaikat.

Kára elmondta, a hajléktalanok sokszor kérdezik, hol szerezhetnének állást, és gyakran megesik, hogy nem felelnek meg. „A munkáltató nem akar munkát adni olyan embereknek, akiknek tartozásai vannak vagy nincs állandó lakhelyük. Sajnos Szlovákiában nincs olyan törvény, amely kedvezményt adna azoknak, akik munkát adnak a társadalomból kirekesztett embereknek” – nyilatkozta Kára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?