Frešo Pozsony megye diszkriminációja ellen harcol

Pozsony |

<p>Pavol Frešo, a Pozsony megyei önkormányzat elnöke az uniós alapok egyenlő elosztása érdekében léptek fel Brüsszelben az Európai Unió további fejlett régióinak vezetőivel közösen, amiért korlátozzák pályázati lehetőségeiket. Iskolafelújításra például nem pályázhatnak az uniós alapokhoz.</p>

„Úgy lenne igazságos, ha Pozsony megye is több pénzt szerezhetne az uniós alapokból, és nem szorulna háttérbe a többi régióhoz képest a közlekedés vagy az iskolaügy területén” – nyilatkozott Pavol Frešo a brüsszeli konferenciával kapcsolatban, amelyen azon régiók képviselői találkoztak, amelyeknek a magas foglalkoztatottság, a magasabb GDP (bruttó hazai termék) miatt korlátozottak az uniós pályázati lehetőségei. A konferencián részt vevő régiók dokumentumot írtak alá, amelyben rámutatnak, hogy az általuk képviselt fejlettebb régiók számára 2013 után is indokolt az uniós programok merítése. A kezdeményezést 143 régió támogatta, ami az unió populációjának ötvenhat százalékát jelenti. A kérdéssel jövő év tavaszán kezdenek foglalkozni, a 2013-as költségvetés előkészítésével. A régiós vezetők által aláírt dokumentumot az Európai Bizottság elnökének, Jose Manuel Barossónak és a bizottság regionális politikáért felelős biztosának, JohannesHahnakis átnyújtották.
„Nálunk is szükség lenne az iskola felújítására, közművesítésre, a csatornahálózat kiépítésére, márpedig uniós forrásból ez lehetetlen. A község költségvetése csak bizonyos mértékig tesz lehetővé ilyen beruházásokat. Nem vagyunk olyan jó gazdasági helyzetben, hogy megtagadják tőlünk a támogatásokat. Erre már több fórumon is felhívtuk a figyelmet, eddig eredménytelenül. Parkokra, játszóterekre pályázhattunk csak” – nyilatkozta Gujber László, a Pozsony megyéhez tartozó Hegysúr polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?