Folyamatosan járőröznek a rendőrök Párkányban

Párkány |

<p>A rendőrség hivatalos adatai szerint Párkány és környéke a közbiztonság szempontjából a nyugodt, csendes régiók közé tartozik.</p>

A vandalizmusról nincsenek statisztikai adataink – nyilatkozott lapunknak Szórád György, az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság bűnügyi igazgatója.

A vandalizmus megfékezésében az állami rendőrség mellett a városi rendőrség is közreműködik. A garázdálkodók ellen eljárást kezdeményezhet a rendőrség. „Folyamatosan járőrözünk a városban, rendszeresen ellenőrizzük a helyi vendéglőket és klubokat. Tapasztalataink szerint Párkány a nyugodt városok közé tartozik. A fiatalok viselkedése sem kirívó. A fiatalkorúak alkohol- és drogfogyasztása járási viszonylatban nem kiugró” – állítja Szórád. Hivatalos adatok szerint az első negyedévben mindössze négy droggal kapcsolatos bűncselekmény történt a párkányi régióban. Ez hárommal kevesebb, mint a tavalyi év első negyedében. A járási bűnügyi igazgató szerint a határok megnyitása nem befolyásolta sem a bűncselekmények, sem a közúti balesetek számának alakulását. Az idei első negyedévben elkövetett rablások és lopások száma nagyjából megegyezik a tavalyi év hasonló időszakában elkövetett vagyon elleni bűncselekmények számával. Idén huszonhat, tavaly eggyel több rablás, illetve lopás történt a régióban. A közúti balesetek száma kissé nőtt: tavaly 22, idén 27 karambol történt a párkányi régió útjain.

Az egyéb bűncselekmények száma is kismértékben nőtt. A tavalyi első negyedévhez képest 81-ről 84-re emelkedett a bűncselekmények száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?