Régió

Folyamatosan bővül a garamszentgyörgyi tájház kiállítási anyaga

Garamszentgyörgy (Jur nad Hronom) | Lassan húsz léve működik a felvidéki Garamszentgyörgyön a civil kezdeményezésre létrejött tájház, amely indulásakor az első ilyen volt a régióban, azóta viszont több hasonló intézmény alapításához szolgált mintául és kiállítási anyaga is folyamatosan bővül.
MTI

2014. május 20. 19:50

Duba Ernőnét, aki férjével együtt a Verőce Polgári Társulás keretében működteti a Garam bal partján fekvő Garamszentgyörgy tájházát, a Magyarországi Tájházak Szövetsége nemrégiben az Év tájházvezetője díjjal jutalmazta. A tájház létrehozásának ötletét még az 1990-es évek elején fogalmazta meg a Sebestyén Gyula-díjas önkéntes néprajzi gyűjtő, ám annak megnyitásáig még néhány évnek el kellett telnie.

"Először az Illés Alapítvány segítségének köszönhetően sikerült egy úgynevezett hagyományőrző osztályt nyitnunk a régi református iskola tárgyi dokumentációjának megőrzésére" - mondta Duba Ernőné az MTI-nek a kezdetekre emlékezve. A tájház - amely 1996 áprilisában nyitotta meg kapuit a látogatók előtt - az azóta eltelt években részben önerőből, részben a nyitrai megyei önkormányzattól, a Pázmány Péter Alapítványtól, majd később a Bethlen Gábor Alaptól kapott segítségnek köszönhetően működik. Létrejötte jó példát mutatott, hiszen a régióban azóta már nincs egyedül.

"Akkor mi voltunk az első fecskék, akik előálltunk ezzel az ötlettel, mára viszont több hasonló intézmény is működik a tágabb környéken" - mondta Duba Ernőné, rámutatva: a közelben Barsváradon is létrehoztak egy családi tájház-skanzent, valamint az Ipoly mentén, Szalkán is van egy ilyen jellegű, ugyan kisebb, de programszervezés terén nagyon aktív intézmény.

A tájház leginkább előzetes bejelentkezés alapján működik, de véletlenül betérő vendégeket is fogad. Látogatóik legnagyobb hányadát a diákok és családok adják. "Az iskolásokon kívül sokan járnak idősebbek is az unokáikkal, hogy megmutassák nekik a múltat, a hagyományokat és ennek külön örülök" - mondta Duba Ernőné, hozzátéve: mivel a falu nagy mértékben megszenvedte a kitelepítéséket, a Magyarországról "hazalátogatók" jelentős részének is az intézményükbe vezet az első útja. Nem egy látogató visszatérő vendégnek számít, azt pedig, hogy nekik is legyen mit nézniük, a tájház folyamatosan bővülő kiállítási anyaga szavatolja. A gyűjtemény alapját Dubáék családjának eredeti lakberendezési és muzeális jellegű használati tárgyai képezik, ez a felajánlásoknak köszönhetően folyamatosan bővül.

"Sok olyan tárgyunk is van, ami a tágabb családé volt, de szinte állandóan bővül az anyag, lassan két évtizede működünk, de még mindig van olyan hét, hogy több tárgyat is kapunk" - mondta Duba Ernőné. Kifejtette: kiállítási anyaguk elsődlegesen az egykori Hont és Bars vármegye régióinak sajátságaira összpontosít, ugyanakkor a tájházban a település egykori református tanítójának emlékére berendeztek egy Tóth Gáspár-emlékszobát is, ebben a második világháború végéig működött református népiskola berendezése, tárgyi és írásbeli dokumentációja tekinthető meg.

Terveikről hozzátette: már jelenleg is rendszeresen tartanak hagyományismereti foglalkozásokat a legfiatalabbaknak és múzeumpedagógiai előadásokat is, ezt szeretnék folytatni és lehetőség szerint bővíteni.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
iskola

Matovič: csak tesztelés után lehet visszaülni az iskolapadba

buszbaleset csehország

Súlyos buszbaleset történt Csehországban, 25 gyerek megsérült

Ján Mikas

Ján Mikas dönti el, ki mehet iskolába negatív teszt nélkül is

Alena Zsuzsová
Frissítve

21 évre ítélték Alena Zsuzsovát a Basternák-gyilkosság ügyében

Veronika Remišová

Remišová: Nem támogattuk az iskolák megnyitásáról szóló kormányjavaslatot

Romain Grosjean

Grosjean nem akar mindenáron versenyezni Abu-Dzabiban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.